Nevelési intézmények fejlesztése
Elérhető a honlapon az Új Széchenyi Terv keretében megjelent NYDOP-5.3.1
/B-12 kódszámú, “Nevelési intézmények fejlesztése” című pályázati
konstrukció kitöltőprogramja.
————————————-
Cím: Nevelési intézmények fejlesztése / NYDOP-5.3.1/B-12
Kiíró: Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
Határidő: 2013. 03. 18.
Pályázhat: a. Központi költségvetési szervek (GFO 31);
b. Helyi önkormányzatok (Főváros esetében fővárosi kerületi önkormányzatok)
(GFO 321); Helyi és országos kisebbségi önkormányzatok (GFO 351; GFO 371);
illetve ezek társulásai (GFO 327; GFO 353; GFO 372; GFO 951)3;
– Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény
alapján létrejött társulás
– A települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004.
évi CVII. törvény alapján a létrejött többcélú kistérségi társulás (GFO
326);
– A helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló 1997. évi
CXXXV. törvény (a továbbiakban: 1997. évi CXXXV. törvény) alapján létrejött
jogi személyiséggel rendelkező önkormányzati társulások esetén maga a
társulás (GFO 327);
– Az 1997. évi CXXXV. tv. 8. §-a alapján létrejött, nem jogi személyiségű
társulás esetén a társulási megállapodásban rögzített székhely szerinti
önkormányzat (gesztor), az 1997. évi CXXXV. tv. 9. §-a alapján létrejött,
nem jogi személyiségű társulás esetén a tanácsi határozatban a társulás
nevében, a társulás tagjai közül a pályázat benyújtására kijelölt
önkormányzat (GFO 321; GFO 951);
c. A Magyarország területén alapított és itt székhellyel rendelkező, jogi
személyiségű – 2010. június 01. előtt létrejött és legalább 2010.
szeptember 01.-én, a beruházással érintett intézményre vonatkozóan működési
engedéllyel rendelkező – alábbi szervezetek:
o Egyesület (GFO 52)
o Egyház és belső egyházi jogi személy (a továbbiakban együtt: egyház);(GFO
55)
o Alapítvány (GFO 56)
o Nonprofit gazdasági társaság (GFO 57)
o Egyéb, jogi személyiségű nonprofit szervezet (GFO 599)
————————————-
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Nyugat-Dunántúli Operatív Program
keretében meghirdetett
Nevelési intézmények fejlesztése
c. konstrukciójához
Kódszám:
NYDOP-5.3.1/B-12
A. TÁMOGATÁS CÉLJA ÉS HÁTTERE
A1. Alapvető cél
Jelen kiírás célja a közoktatási intézmények szervezeti keretei között
működő óvodai feladatellátási helyek férőhelybővítése és célirányos
beruházásainak (infrastruktúra- és eszközfejlesztés) támogatása és annak
fenntartása, a minőségi nevelés megteremtéséhez szükséges feltételek
biztosítása érdekében. A halmozottan hátrányos helyzetű, hátrányos helyzetű
gyermekek nevelését felvállaló nevelési intézmények férőhelybővítéseinek és
fejlesztéseinek támogatásával a régión belüli társadalmi kohézió, az
egyenlő esélyek és a korszerű nevelés feltételrendszerének megteremtése a
régió hosszú távú versenyképességéhez járul hozzá.
A közoktatási intézmények kapacitásbővítésének célja a települések
népességmegtartó képességének, a települések fiatal, képzett munkaerőt
megtartó lehetőségeinek növelése, a helyi szükségletekre és
településszerkezetre épülő közszolgáltatások racionális és költséghatékony
működésének kialakítása.
Kiemelt cél az óvodai férőhelyszám bővítése, valamint a hiányzó kapacitások
pótlása, túlzsúfoltság csökkentése, ezért kapacitásbővítést megvalósító/ új
kapacitás-létrehozást (minimum 20 fő befogadására alkalmas, MSZE 24203-1
szabvány szerinti új óvodai csoportszoba(k) kialakítását) eredményező
fejlesztések támogathatóak. Óvodai feladatellátási hely felújítására,
korszerűsítésére, kizárólag kapacitásbővítés megvalósítása mellett nyílik
lehetőség. Fentieken túl a pályázati kiírás célja a “Nevelési-oktatási
intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról”
szóló 20/2012 (VIII.31.) EMMI rendelet (a továbbiakban: 20/2012 (VIII.31.)
EMMI rendelet) 2. sz. mellékletében (eszköz- és felszerelési jegyzék)
szereplő, kötelező helyiségek kialakítása, felújítása és eszközök
beszerzésének támogatása a minőségi nevelés feltételeinek megteremtése
érdekében.
A kiírás támogatja azon infrastrukturális fejlesztéseket, melyek
egészséges, motiváló környezetet teremtenek az óvodás korú gyermekek
számára, az épület adottságaihoz mérten törekszik az optimális
térhasználatra, térigény biztosítására, az egészséges és természet-közeli
nevelés feltételeinek megteremtésére. Kiemelt szempont az infrastrukturális
beruházás és az alkalmazott, vagy alkalmazni kívánt modern nevelési
szempontok összhangjának biztosítása, az egyénre szabott nevelés, készség
és képességfejlesztés feltételeinek megteremtése.
Jelen pályázati konstrukció támogatásával megvalósuló tevékenységek célja,
hogy az esélyegyenlőség elvét szem előtt tartva csökkentse a
nevelés-oktatás minőségében meglévő területi különbségeket, megteremtse az
egészséges környezet és a hatékony nevelés infrastrukturális feltételeit,
biztosítsa a minőségi neveléshez való – kirekesztés nélküli – hozzáférést,
valamint a megújult tartalmi és módszertani programokhoz illeszkedő
integrált, funkcionális intézmények kialakítását, a méltányos nevelési
környezet alapkövetelményeinek figyelembe vételével. A felhívás
célrendszere hozzájárul az EU 2020 stratégia megvalósítása érdekében
vállalt azon cél teljesítéséhez, hogy a 18-24 éves népességen belül a korai
iskolaelhagyók aránya 2020-ra 10 %-ra csökkenjen.
Az akadálymentes nevelési környezet megteremtésének célja, hogy megalapozza
a pedagógiai és módszertani reformokat, a hátrányos, és halmozottan
hátrányos helyzetű gyermekek, illetve a sajátos nevelési igényű gyermekek
integrációját.
A2. Rendelkezésre álló forrás
A kiírás meghirdetésekor az elszámolható közkiadásokra1 rendelkezésre álló
keretösszeg a 2011-2013. évben: 880 millió Ft.
Jelen kiírás támogatási forrását az Európai Regionális Fejlesztési Alap és
Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja.
A3. Támogatható pályázatok várható száma
A támogatott pályázatok várható száma: 5-8 db.
B. PÁLYÁZÓK KÖRE
Jelen kiírás keretében a Pályázati Útmutató B.) pontjában rögzített
feltételeknek megfelelő, alábbi szervezetek pályázhatnak:
1. A Nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (továbbiakban
Köznevelési tv.) 2. § (3) bekezdése szerinti Magyarországon bejegyzett
székhellyel rendelkező nevelési intézmények alábbi jogi formában működő
fenntartói nyújthatnak be pályázatot:
a. Központi költségvetési szervek (GFO 31);
b. Helyi önkormányzatok (Főváros esetében fővárosi kerületi önkormányzatok)
(GFO 321); Helyi és országos kisebbségi önkormányzatok (GFO 351; GFO 371);
illetve ezek társulásai (GFO 327; GFO 353; GFO 372; GFO 951);
– Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény
alapján létrejött társulás
– A települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004.
évi CVII. törvény alapján a létrejött többcélú kistérségi társulás (GFO
326);
– A helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló 1997. évi
CXXXV. törvény (a továbbiakban: 1997. évi CXXXV. törvény) alapján létrejött
jogi személyiséggel rendelkező önkormányzati társulások esetén maga a
társulás (GFO 327);
– Az 1997. évi CXXXV. tv. 8. §-a alapján létrejött, nem jogi személyiségű
társulás esetén a társulási megállapodásban rögzített székhely szerinti
önkormányzat (gesztor), az 1997. évi CXXXV. tv. 9. §-a alapján létrejött,
nem jogi személyiségű társulás esetén a tanácsi határozatban a társulás
nevében, a társulás tagjai közül a pályázat benyújtására kijelölt
önkormányzat (GFO 321; GFO 951);
c. A Magyarország területén alapított és itt székhellyel rendelkező, jogi
személyiségű – 2010. június 01. előtt létrejött és legalább 2010.
szeptember 01.-én, a beruházással érintett intézményre vonatkozóan működési
engedéllyel rendelkező – alábbi szervezetek:
o Egyesület (GFO 52)
o Egyház és belső egyházi jogi személy (a továbbiakban együtt: egyház);(GFO
55)
o Alapítvány (GFO 56)
o Nonprofit gazdasági társaság (GFO 57)
o Egyéb, jogi személyiségű nonprofit szervezet (GFO 599).
A c.) pontban felsorolt fenntartói kör abban az esetben jogosult a
pályázaton részt venni, ha rendelkezik a köznevelési tv. 31. § (2) e.)
pontja szerinti köznevelési szerződéssel4. Amennyiben a beruházással
érintett intézmény a 2012/2013-es nevelési évben működő óvodai
intézményegységgel (működő óvodai feladatellátási hellyel) nem rendelkezik,
és a projekt tárgya új óvodai5 intézményegység létesítése, úgy közös
nyilatkozatban vállalja – a jelen Felhívás B1. pontjában felsorolt –
pályázói kör és az önkormányzat, hogy a pályázat támogatása esetén
megállapodást kötnek – a beruházás megvalósítását követően (a záró
beszámoló elfogadása előtt) – az önkormányzati feladatellátásban való
közreműködésről. A fentiekben rögzített feltételek teljesítése a projekt
megvalósítási időszakáról szóló zárójelentés (záró beszámoló) elfogadásának
feltétele.
Jogutódlás/fenntartóváltás esetén a jogutód/új fenntartó szervezetnek meg
kell felelnie a fenti pontban rögzített jogi formának.
Kiegészítő szabály jelen Felhívás B. 1. c.) pontjában előírt működési
engedéllyel kapcsolatban:
A 2010. szeptember 01-től rendelkezésre álló működési engedély megléte nem
vizsgálandó feltétel, ha a beruházással érintett intézmény 2012/2013
nevelési évben működő óvodai intézményegységgel (működő óvodai
feladatellátási hellyel) nem rendelkezik, és a projekt tárgya új óvodai
intézményegység létesítése.
A 2008. szeptember 01-én meglévő működési engedély megléte nem elvárás
olyan fenntartó esetében, amely 2010. augusztus 31-ét követően állami, vagy
önkormányzati fenntartótól átvette a fenntartói jogok gyakorlását.
2. Az 1. pontban felsorolt fenntartók a közoktatási intézményeiknek az
alábbi feladatellátási helyeinek fejlesztésére nyújthatnak be pályázatot:
a) Óvoda (többcélú intézmény keretében működő óvodai feladatellátási helyek
és önálló OM azonosítóval rendelkező szervezetileg önálló óvodai
intézmények feladatellátási helyei),
b) A nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló 20/2012 (VIII.31.)
EMMI rendelet 178.-179. §-ában meghatározott egységes óvoda-bölcsőde,
c) valamint a többcélú közös igazgatású közoktatási intézmény keretein
belül, azonos feladatellátási helyen, fizikailag is egy épületben működő
azon feladatellátási hely, ahol szakmai és szervezeti tekintetben önálló
bölcsődei és önálló óvodai intézményegység is működik.
Nem támogathatóak a kizárólag gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai
nevelést ellátó óvodai feladatellátási helyek, illetve a kizárólag
bölcsődei intézményegység fejlesztésére irányuló beruházások.
Jelen kiírás keretében konzorciumban történő pályázat benyújtására nincs
lehetőség. A Pályázati Útmutató c. dokumentum B1. pontjában foglaltak nem
alkalmazandóak.
C. A PÁLYÁZAT TARTALMA
C1. Támogatható tevékenységek köre
A pályázat keretében kizárólag a jelen pontban meghatározott
tevékenységekre lehet támogatást igényelni, a felsorolt tevékenységeken
kívül semmilyen egyéb tevékenység nem támogatható.
A pályázat keretében kizárólag az alábbiakban megjelölt tevékenységekre,
továbbá a Pályázati Útmutató c. dokumentum C1.2 pontjában meghatározott
kötelezően megvalósítandó tevékenységekre lehet támogatást igényelni, a
Pályázati Útmutató c. dokumentum C1. pontjában foglaltakat megtartva.
Kizárólag azok a projektjavaslatok támogathatók, amelyek a pályázati kiírás
célkitűzéseivel összhangban álló tevékenységeket tartalmaznak és helyi
szükségleteken alapulnak. A pályázati kiírás nem támogat olyan
projektjavaslatokat, melyek kihasználatlan kapacitásokat eredményeznek.
Minden beruházással érintett feladatellátási hely esetében legalább egy
önállóan támogatható, akadálymentes infrastrukturális fejlesztésnek kell
megvalósulnia (jelen Pályázati Felhívás C.1.3 pontjával összhangban). Ez
alól kivételt képeznek az önálló feladatellátási helyen található (más
közoktatási nevelési- alapfunkciót nem ellátó) tornaszoba fejlesztése, ill.
közoktatási intézmények konyháinak fejlesztése (figyelemmel a Pályázati
Felhívás C.1.2./6. pontjában foglaltakra), azzal, hogy ebben az esetben is
ugyanazon pályázat keretében más feladatellátási helyen legalább egy,
önállóan támogatható tevékenység vállalása kötelező!
Egy pályázat keretében kizárólag egy intézmény (egy OM azonosító)
feladatellátási helyére/ helyeire igényelhető támogatás. A Pályázati
felhívás lehetőséget biztosít arra, hogy egy pályázat keretében – azonos OM
azonosító szám alatt működő – több feladatellátási hely fejlesztése
valósuljon meg, a D3. pontban meghatározott maximálisan igényelhető
támogatási összeg figyelembevételével.
Nem támogatható olyan feladatellátási helyre irányuló fejlesztés, mely
feladatellátási hely fejlesztését egy másik, de ugyanezen konstrukcióban
benyújtott pályázat tartalmazza.
Amennyiben a feladatellátási helyre, párhuzamosan több pályázat kerül
benyújtásra, valamennyi pályázat elutasításra kerül.
Kizárólag akadálymentesítést és/vagy energetikai megújítást célzó beruházás
nem támogatható.
A támogatható tevékenységek kifejezett célja a 20/2012 (VIII.31.) EMMI
rendelet 2. sz. mellékletében (eszköz- és felszerelési jegyzék) szereplő,
kötelező helyiségek kialakítása, felújítása és eszközök beszerzésének
támogatása a minőségi nevelés feltételeinek megteremtése érdekében, a
Felhívás jelen pontjában szereplő kötöttségek figyelembevételével.
D. PÉNZÜGYI FELTÉTELEK
D1. Támogatás formája
A pályázó működési támogatásának nem minősülő visszafizetési kötelezettség
nélküli végleges juttatásban (vissza nem térítendő támogatás) részesül.
D2. Támogatás mértéke
Az igényelhető támogatás mértéke a projekt összes elszámolható költségének
maximum 100%-a.
Közszféra szervezet pályázókra vonatkozó speciális előírás: közszféra
szervezet pályázók kizárólag a Pályázati Felhívásban meghatározott
maximális támogatási intenzitással (százalékos mértékkel) igényelhetnek
támogatást, az ezen felüli költség nem elszámolható, de a projekt
összköltségének részét képezi.
E. ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK
Az általános adminisztratív információkat a Pályázati Útmutató c.
dokumentum H. pontja tartalmazza. Az alábbiakban kizárólag a jelen kiírásra
vonatkozó speciális feltételek kerülnek rögzítésre.
Jelen Felhívásra benyújtott pályázatok bírálata egyfordulós eljárásrendben,
egyszakaszos bírálati folyamat keretében történik.
E1. A pályázatok benyújtásának helye és határideje
A projektjavaslat magyar nyelven, kizárólag az .Xzip formátumban készült
projekt adatlapon nyújtható be, mind a papír, mind elektronikus formában. A
Projekt adatlap sem tartalmában, sem alakjában nem változtatható. A
projektjavaslatot összefűzött formában, oldalszám-hivatkozásokkal ellátott
tartalomjegyzékkel, és minden tartalommal rendelkező oldalt érintő
folyamatos oldalszámozással ellátva kell benyújtani.
A pályázatot 2 példányban (1 eredeti és 1 másolat), valamint további 1
elektronikus példányban (CD/DVD lemezen a Projekt Adatlapot xzip fájlként)
kell benyújtani, zárt csomagolásban kizárólag postai küldeményként az
alábbi közreműködő szervezet, alábbi címére kell beküldeni.
Benyújtásnak a pályázatot tartalmazó postai küldeményen szereplő postai
bélyegző dátuma tekintendő, mely nem lehet későbbi a benyújtási
határidőnél.
Benyújtás helye:
Nyugat-Dunántúli Operatív Program
Kódszám: NYDOP-5.3.1/B-12
Közreműködő Szervezet:
MAG – Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt.
1539 Budapest, Postafiók 684.
Felhívjuk a figyelmet, hogy a projektjavaslat benyújtását követően az
ellenőrzésre feljogosított szervek megkezdhetik a projektjavaslat
ellenőrzését!
Benyújtás ideje:
Pályázatok benyújtása 2013. január 2-tól 2013. március 18-ig lehetséges.
Felhívjuk a figyelmet, hogy a pályázatok személyes, ill. futárszolgálat
útján történő benyújtására nincs lehetőség!
E2. További információ
A pályázati feltételekkel, tudnivalókkal kapcsolatban további általános,
valamint kiírás specifikus információkat az NFÜ honlapján (
https://www.nfu.hu) talál, felvilágosítást pedig az alábbi elérhetőségeken
keresztül kérhet:
Telefonon: +36-40-638-638.
Személyesen: 1077 Budapest, Wesselényi u. 20-22.
E-mailen: nfu@nfu.gov.hu
Olvass tovább: https://aokdsz.webnode.hu/news/nevelesi-intezmenyek-fejlesztese/