Megjelent a NEFMI 25/2011 (V.18.) rendelete
A nemzeti erõforrás miniszter 25/2011. (V. 18.) NEFMI rendelete
a Hátrányos Helyzetû Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programjának,
a Hátrányos Helyzetû Tanulók Arany János Kollégiumi Programjának
és a Halmozottan Hátrányos Helyzetû Tanulók Arany János Kollégiumi-Szakiskolai Programjának
támogatása igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának, elszámolásának és ellenõrzésének
részletes szabályairól
A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetésérõl szóló 2010. évi CLXIX. törvény 5. mellékletének 11. pont c) alpontjában kapott
felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezetõ államtitkár feladat- és hatáskörérõl szóló
212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § i) pontja szerinti feladatkörömben eljárva – az egyes miniszterek, valamint a
Miniszterelnökséget vezetõ államtitkár feladat- és hatáskörérõl szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 37. § p) pontjában
meghatározott feladatkörében eljáró belügyminiszter, valamint az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezetõ
államtitkár feladat- és hatáskörérõl szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § b) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró
nemzetgazdasági miniszter egyetértésével – a következõket rendelem el:
1. A Hátrányos Helyzetû Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programjának támogatása
1. § (1) A Hátrányos Helyzetû Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programjához támogatást (a továbbiakban:
programtámogatás) igényelhetnek a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetésérõl szóló 2010. évi CLXIX. törvény
(a továbbiakban: költségvetési törvény)
a) 13. § (1) bekezdése szerinti központi költségvetési szervként mûködõ felsõoktatási intézmények (a továbbiakban:
központi költségvetési szervként mûködõ felsõoktatási intézmény),
b) 35. § (1) bekezdésében meghatározott helyi önkormányzatok, települési és területi kisebbségi önkormányzatok
és többcélú kistérségi társulások (a továbbiakban együtt: önkormányzati fenntartó), valamint
c) 42. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmények fenntartói
(a továbbiakban: közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartója)
[az a)–c) pont a továbbiakban együtt: igénylõ], ha az általuk fenntartott középiskola, középiskolai kollégium vagy
kollégiumi intézményegységet is mûködtetõ középfokú intézmény (a továbbiakban együtt: intézmény) a 2000. óta
meghirdetett, a nevelési-oktatási intézmények mûködésérõl szóló 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet [a továbbiakban:
11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet] 39/I. §-a szerinti intézményi pályázatokon a Hátrányos Helyzetû Tanulók Arany János
Tehetséggondozó Programjának (a továbbiakban: AJTP) megvalósítására jogot szerzett, és a 2010–2011. tanévben
mûködteti az AJTP-t.
(2) Az igénylõ és az általa fenntartott intézmény vállalja, hogy a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 39/I. §-ában meghatározott
és a kerettantervek kiadásának és jóváhagyásának rendjérõl, valamint egyes oktatási jogszabályok módosításáról
szóló 17/2004. (V. 20.) OM rendelet [a továbbiakban: 17/2004. (V. 20.) OM rendelet] 3. számú mellékletében, továbbá a
Kollégiumi nevelés országos alapprogramjának kiadásáról szóló 46/2001. (XII. 22.) OM rendelet [a továbbiakban:
46/2001. (XII. 22.) OM rendelet] 4. számú mellékletében meghatározott követelmények szerint szervezi meg a tanulók
nevelését, oktatását.
(3) A programtámogatás mértéke
a) az igénylõ által fenntartott középiskolára tekintettel legfeljebb 315 000 Ft/fõ/év a 2011/2012. tanévben idõarányosan
4 hónapra, a 2011. szeptember 1. és 2011. december 31. közötti idõszakra,
b) az igénylõ által fenntartott középiskolai kollégiumra tekintettel legfeljebb 420 000 Ft/fõ/év a 2011/2012. tanévben
idõarányosan 4 hónapra, a 2011. január 1. és 2011. december 31. közötti idõszakra.
(4) A programtámogatás a 17/2004. (V. 20.) OM rendelet 3. számú mellékletében, valamint a 46/2001. (XII. 22.) OM
rendelet 4. számú mellékletében meghatározott többlet-tevékenységekre, emberi erõforrásokkal kapcsolatos
költségekre, a célcsoport számára biztosított programokra és támogatásokra, eszközbeszerzésre, kiegészítõ szakmai
szolgáltatás nyújtására fordítható.
2. § (1) A programtámogatás igénylése érdekében az igénylési dokumentációt 2011. május 27-éig
a) az önkormányzati fenntartó az adatlapok Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) által üzemeltetett
elektronikus rendszeren keresztül kitöltött és kinyomtatott példányát, egy eredeti példányban a Kincstárnak
az önkormányzati fenntartó székhelye szerint területileg illetékes szervéhez (a továbbiakban: Igazgatóság),
11778 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2011. évi 52. szám
b) a közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartója és a központi költségvetési szervként mûködõ
felsõoktatási intézmény az adatlapok AJTP honlapjáról (http://www.ajtp.hu) kinyomtatott példányát, két eredeti
példányban az Oktatáskutató és Fejlesztõ Intézet (a továbbiakban: OFI)
részére küldi meg.
(2) Az (1) bekezdés szerinti támogatási igényhez mellékelni kell
a) az 1. mellékletet,
b) a középiskolák számára igényelt programtámogatás esetében a 2. mellékletet, a középiskolai kollégiumok
számára igényelt programtámogatás esetében a 3. mellékletet, valamint
c) a 14. §-ban foglaltak szerinti 10. mellékletet.
(3) Az Igazgatóság az önkormányzati fenntartó által benyújtott támogatási igényt – az öt napos hiánypótlási határidõt
követõen – 2011. június 10-éig egy eredeti példányban megküldi az OFI részére. A hiánypótlások elbírálásáról és a nem
továbbított igénylésekrõl az Igazgatóság 2011. június 10-éig értesíti az önkormányzati fenntartót.
(4) Az OFI a közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartója, valamint a központi költségvetési szervként
mûködõ felsõoktatási intézmény által benyújtott adatlapokat megvizsgálja és – szükség esetén – öt napos határidõvel
hiánypótlásra hívja fel a közoktatási feladatot ellátó nem állami intézményfenntartóját, valamint a központi
költségvetési szervként mûködõ felsõoktatási intézményt.
3. § (1) Az 1. § alapján benyújtott igények támogatásáról 5 fõs döntés-elõkészítõ bizottság tesz javaslatot az oktatásért felelõs
miniszternek (a továbbiakban: miniszter) 2011. június 24-éig. A bizottságba a miniszter két fõt, az OFI, a Kollégiumi
Szakmai és Érdekvédelmi Szövetség, az Arany János Kollégiumi Program Intézményeinek Egyesülete egy-egy fõt
delegál. A döntés-elõkészítõ bizottság ügyrendjét e rendelet keretei között maga állapítja meg.
(2) A miniszter az 1. §-ban meghatározott feltételeknek megfelelõ támogatási igények alapul vételével a
programtámogatás mértékérõl a rendelkezésre álló forrásra tekintettel az 1. § (3) bekezdésében meghatározott
keretek között dönt. A miniszter döntését az általa vezetett minisztérium (a továbbiakban: minisztérium) honlapján
2011. július 8-áig közzéteszi. A miniszter döntését az OFI közli az igénylõvel.
(3) A programtámogatás utalványozásának feltétele, hogy a programtámogatást elnyert igénylõ és az általa fenntartott
intézmény az OFI-val 2011. augusztus 10-éig támogatási szerzõdést köt.
(4) A (3) bekezdés szerinti önkormányzati fenntartó megnevezését, KSH-azonosítóját és a programtámogatás összegét a
miniszter 2011. augusztus 19-éig utalványozás céljából nyomtatott és elektronikus úton megküldi a helyi
önkormányzatokért felelõs miniszter részére. A programtámogatást a helyi önkormányzatokért felelõs miniszter
utalványozása alapján a Kincstár a költségvetési törvény 1. melléklet IX. fejezet 5. cím „Központosított elõirányzatok”
alatti forrás terhére a 2011. év szeptember havi nettó finanszírozás keretében folyósítja.
2. A Hátrányos Helyzetû Tanulók Arany János Kollégiumi Programjának támogatása
4. § (1) A Hátrányos Helyzetû Tanulók Arany János Kollégiumi Programjában (a továbbiakban: AJKP) részt vevõ azon igénylõ
részére, amely az általa fenntartott középiskolai kollégium vagy kollégiumi intézményegységet is mûködtetõ középfokú
intézmény tizedik-tizenharmadik évfolyamos tanulói után az egyes sajátos közoktatási feladatok támogatása
igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának, elszámolásának és ellenõrzésének részletes szabályairól szóló
17/2010. (III. 30.) OKM rendelet alapján támogatásban részesült, a 2010–2011. tanév 2011. január 1-jétõl augusztus 31-éig
tartó idõszakára kiegészítõ támogatást (a továbbiakban: kiegészítõ támogatás) igényelhet az 1. melléklet és a 4. melléklet
szerinti adatlapok benyújtásával.
(2) A kiegészítõ támogatás mértéke legfeljebb 630 000 Ft/fõ/év.
(3) Az önkormányzati fenntartó az adatlapok Kincstár által üzemeltetett elektronikus rendszeren keresztül kitöltött és
kinyomtatott példányát, egy eredeti példányban az Igazgatósághoz, a közoktatási feladatot ellátó nem állami
intézmény fenntartója és a központi költségvetési szervként mûködõ felsõoktatási intézmény az adatlapok AJKP
honlapjáról (http://www.ajkp.hu) kinyomtatott példányát, két eredeti példányban az OFI részére küldi meg postai úton
2011. május 27-ig.
(4) Az Igazgatóság, illetve az OFI az adatlapokat megvizsgálja és – szükség esetén – öt napos határidõvel hiánypótlásra
hívja fel az igénylõt.
(5) A kiegészítõ támogatásra jogosult önkormányzati fenntartó megnevezését, KSH azonosítóját és a kiegészítõ
támogatás összegét az Igazgatóság 2011. június 10-ig megküldi az OFI részére.
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2011. évi 52. szám 11779
(6) A kiegészítõ támogatásra jogosult önkormányzati fenntartó KSH-azonosítóját, megnevezését, a kiegészítõ támogatás
összegének adatait, továbbá a kiegészítõ támogatásra jogosult, közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény
fenntartója, valamint a központi költségvetési szervként mûködõ felsõoktatási intézmény megnevezését, KSH
azonosítóját és a kiegészítõ támogatás összegét az OFI 2011. június 27-éig nyomtatott és elektronikus formában
megküldi a miniszter részére.
(7) A miniszter az önkormányzati fenntartó (6) bekezdés szerinti adatait – ellenõrzés után – utalványozás céljából
2011. július 4-éig továbbítja a helyi önkormányzatokért felelõs miniszter részére. A kiegészítõ támogatást a helyi
önkormányzatokért felelõs miniszter utalványozása alapján a Kincstár a költségvetési törvény 1. melléklet IX. fejezet
5. cím „Központosított elõirányzatok” alatti forrás terhére a 2011. év július havi nettó finanszírozás keretében folyósítja.
(8) Az OFI a kiegészítõ támogatásra jogosult igénylõvel 2011. július 15-éig közli a kiegészítõ támogatás összegét.
5. § (1) A Hátrányos Helyzetû Tanulók Arany János Kollégiumi Programjához támogatást (a továbbiakban: kollégiumi
támogatás) igényelhet az AJKP-ban résztvevõ igénylõ az általa fenntartott középiskolai kollégium vagy kollégiumi
intézményegységet is mûködtetõ középfokú intézmény kilencedik–tizenharmadik évfolyamos tanulói után, ha a
középiskolai kollégium vagy kollégiumi intézményegységet is mûködtetõ középfokú intézmény az AJKP
megvalósítására a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 39/H. §-a szerinti intézményi pályázaton jogot szerzett, a
2010–2011. tanévben mûködteti az AJKP-t és vállalja, hogy a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 39/H. §-ában
meghatározott, a 17/2004. (V. 20.) OM rendelet 3. számú mellékletében, valamint a 46/2001. (XII. 22.) OM rendelet
5. számú mellékletében rögzített követelmények szerint szervezi meg a tanulók nevelését, oktatását.
(2) A kollégiumi támogatás összege legfeljebb 630 000 Ft/fõ/év a 2011–2012. tanévben idõarányosan 4 hónapra, a
2011. szeptember 1. és 2011. december 31. közötti idõszakra.
(3) A kollégiumi támogatás a 17/2004. (V. 20.) OM rendelet 3. számú mellékletében, valamint a 46/2001. (XII. 22.) OM
rendelet 5. számú mellékletében meghatározott többlet-tevékenységekre, emberi erõforrásokkal kapcsolatos
költségekre, a célcsoport számára biztosított programokra és támogatásokra, eszközbeszerzésre, kiegészítõ szakmai
szolgáltatás nyújtására fordítható.
6. § (1) A kollégiumi támogatás igénylése érdekében az igénylési dokumentációt
a) az önkormányzati fenntartó az adatlapok Kincstár által üzemeltetett elektronikus rendszeren keresztül kitöltött és
kinyomtatott példányát, egy eredeti példányban az Igazgatósághoz,
b) a közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartója és a központi költségvetési szervként mûködõ
felsõoktatási intézmény az adatlapok OFI honlapjáról kinyomtatott példányát, két eredeti példányban az OFI
részére
küldi meg postai úton 2011. június 15-éig.
(2) A kollégiumi támogatás igényléséhez mellékelni kell az 1. mellékletet, az 5. mellékletet, a 6. mellékletet és a – 14. §-ban
foglaltak szerinti – 10. mellékletet.
(3) Az Igazgatóság az önkormányzati fenntartó által benyújtott támogatási igényt megvizsgálja és – szükség esetén – öt
napos határidõvel hiánypótlásra hívja fel az önkormányzati fenntartót. Az Igazgatóság az adatlapokat a hiánypótlást
követõen 2011. június 30-áig egy eredeti példányban megküldi az OFI részére. A hiánypótlás elbírálásáról és a nem
továbbított igénylésrõl az Igazgatóság 2011. június 30-áig értesíti az önkormányzati fenntartót.
(4) Az OFI a közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartója, valamint a központi költségvetési szervként
mûködõ felsõoktatási intézmény által benyújtott adatlapokat megvizsgálja és – szükség esetén – öt napos határidõvel
hiánypótlásra hívja fel a közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartóját, valamint a központi
költségvetési szervként mûködõ felsõoktatási intézményt.
7. § (1) Az 5. § alapján benyújtott igények támogatásáról 5 fõs döntés-elõkészítõ bizottság tesz javaslatot a miniszternek
2011. július 8-áig. A bizottságba a miniszter két fõt, az OFI, a Kollégiumi Szakmai és Érdekvédelmi Szövetség, az Arany
János Tehetséggondozó Program Intézményeinek Egyesülete egy-egy fõt delegál. A döntés-elõkészítõ bizottság
ügyrendjét e rendelet keretei között maga állapítja meg.
(2) A miniszter az 5. §-ban meghatározott feltételeknek megfelelõ támogatási igények alapul vételével a kollégiumi
támogatás mértékérõl a rendelkezésre álló forrásra tekintettel az 5. § (2) bekezdésében meghatározott keretek között
dönt.
11780 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2011. évi 52. szám
(3) A kollégiumi támogatásra való jogosultság feltétele az OFI-val a 2010–2011. tanév vonatkozásában kötött
szerzõdésben foglaltaknak való megfelelés, ideértve a forrás felhasználásáról készített szakmai és pénzügyi
beszámoló, valamint a vállalt feladatok megvalósulásáról készített független monitori jelentés elfogadását.
(4) A miniszter a döntését a minisztérium honlapján 2011. augusztus 8-áig közzéteszi. A miniszter döntését az OFI közli a
fenntartókkal.
(5) A kollégiumi támogatás utalványozásának feltétele, hogy a kollégiumi támogatást elnyert igénylõ és az általa
fenntartott intézmény az OFI-val 2011. augusztus 31-éig támogatási szerzõdést köt.
(6) Az (5) bekezdés szerinti önkormányzati fenntartó megnevezését, KSH-azonosítóját és a kollégiumi támogatás
összegét a miniszter 2011. szeptember 5-éig utalványozás céljából nyomtatott és elektronikus úton megküldi a helyi
önkormányzatokért felelõs miniszter részére. A helyi önkormányzatokért felelõs miniszter utalványozása alapján a
Kincstár a költségvetési törvény 1. melléklet IX. fejezet 5. cím „Központosított elõirányzatok” alatti forrás terhére a
2011. év szeptember havi nettó finanszírozás keretében folyósítja.
8. § (1) Az AJKP-ban részt vevõ igénylõ az általa fenntartott középiskola kilencedik elõkészítõ évfolyamos tanulói után
támogatást (a továbbiakban: középiskolai támogatás) igényelhet, ha a középiskola az 5. § (1) bekezdésében
meghatározott középiskolai kollégiummal vagy kollégiumi intézményegységet is mûködtetõ középfokú
intézménnyel a 17/2004. (V. 20.) OM rendelet 3. számú melléklete szerinti partneri együttmûködésrõl szóló
megállapodással rendelkezik és vállalja, hogy a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 39/H. §-ában és a 17/2004. (V. 20.) OM
rendelet 3. számú mellékletében meghatározott követelmények szerint szervezi meg a tanulók nevelését, oktatását.
(2) A középiskolai támogatás összege legfeljebb 315 000 Ft/fõ/év a 2011/2012. tanévben idõarányosan 4 hónapra, a
2011. szeptember 1. és 2011. december 31. közötti idõszakra.
(3) A középiskolai támogatás a 17/2004. (V. 20.) OM rendeletben meghatározott többlet-tevékenységekre, emberi
erõforrásokkal kapcsolatos költségekre, a célcsoport számára biztosított programokra és támogatásokra,
eszközbeszerzésre, kiegészítõ szakmai szolgáltatás nyújtására fordítható.
9. § (1) A középiskolai támogatás igénylése érdekében az igénylési dokumentációt
a) az önkormányzati fenntartó az adatlapok Kincstár által üzemeltetett elektronikus rendszeren keresztül kitöltött és
kinyomtatott példányát, egy eredeti példányban az Igazgatósághoz,
b) a közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartója és a központi költségvetési szervként mûködõ
felsõoktatási intézmény az adatlapok OFI honlapjáról kinyomtatott példányát, két eredeti példányban az OFI
részére
küldi meg postai úton 2011. június 15-éig.
(2) Az (1) bekezdés szerinti támogatási igényhez mellékelni kell
a) az 1. mellékletet, a 7. mellékletet,
b) az a 8. § (1) bekezdés szerinti megállapodást,
c) a 14. §-ban foglaltak szerinti 10. mellékletet.
(3) Az Igazgatóság az önkormányzati fenntartó által benyújtott támogatási igényt megvizsgálja és – szükség esetén –
öt napos határidõvel hiánypótlásra hívja fel az önkormányzati fenntartót. Az Igazgatóság az adatlapokat a hiánypótlást
követõen 2011. június 30-áig egy eredeti példányban megküldi az OFI részére. A hiánypótlások elbírálásáról és a nem
továbbított igénylésekrõl az Igazgatóság 2011. június 30-áig értesíti az önkormányzati fenntartót.
(4) Az OFI a közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartója, valamint a központi költségvetési szervként
mûködõ felsõoktatási intézmény által benyújtott adatlapokat megvizsgálja és – szükség esetén – öt napos határidõvel
hiánypótlásra hívja fel a közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartóját, valamint a központi
költségvetési szervként mûködõ felsõoktatási intézményt.
10. § (1) A 8. § alapján benyújtott igények támogatásáról 5 fõs döntés-elõkészítõ bizottság 2011. július 8-áig tesz javaslatot a
miniszternek. A bizottságba a miniszter két fõt, az OFI, a Kollégiumi Szakmai és Érdekvédelmi Szövetség, és az Arany
János Tehetséggondozó Program Intézményeinek Egyesülete egy-egy fõt delegál. A döntés-elõkészítõ bizottság
ügyrendjét e rendelet keretei között maga állapítja meg.
(2) A miniszter a 8. §-ban meghatározott feltételeknek megfelelõ támogatási igények alapul vételével a középiskolai
támogatás mértékérõl a rendelkezésre álló forrásra tekintettel a 8. § (2) bekezdésében meghatározott keretek között
dönt.
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2011. évi 52. szám 11781
(3) A miniszter a döntését a minisztérium honlapján 2011. augusztus 8-áig közzéteszi. A miniszter döntését az OFI közli a
fenntartókkal.
(4) A középiskolai támogatás utalványozásának feltétele, hogy a középiskolai támogatást elnyert igénylõ és az általa
fenntartott intézmény az OFI-val legkésõbb 2011. augusztus 31-éig szerzõdést kötnek.
(5) A (4) bekezdés szerinti önkormányzati fenntartók megnevezését, KSH-azonosítóját és a középiskolai támogatás
összegét a miniszter 2011. szeptember 5-éig utalványozás céljából nyomtatott és elektronikus úton megküldi a helyi
önkormányzatokért felelõs miniszter részére. A középiskolai támogatást a helyi önkormányzatokért felelõs miniszter
utalványozása alapján a Kincstár a költségvetési törvény 1. melléklet IX. fejezet 5. cím „Központosított elõirányzatok”
alatti forrás terhére a 2011. év szeptember havi nettó finanszírozás keretében folyósítja.
3. A Halmozottan Hátrányos Helyzetû Tanulók Arany János Kollégiumi-Szakiskolai Programjának
támogatása
11. § (1) A Halmozottan Hátrányos Helyzetû Tanulók Arany János Kollégiumi-Szakiskolai Programjához (a továbbiakban:
AJKSzP) támogatást (a továbbiakban: kollégiumi-szakiskolai programtámogatás) igényelhet az AJKSzP-ben részt vevõ
igénylõ az általa fenntartott középiskolai kollégiuma, kollégiumi intézményegységet is mûködtetõ középfokú
intézmény vagy szakiskola (a továbbiakban együtt: AJKSzP-ben részt vevõ intézmény) részére, ha az AJKSzP-ben részt
vevõ intézmény a 2007. évben vagy a 2008. évben meghirdetett, a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 39/H. §-a szerinti
intézményi pályázaton az AJKSzP mûködtetésére jogot szerzett, a 2010/2011. tanévben már mûködtette az AJKSzP-t,
valamint a 9. mellékletben foglalt szándéknyilatkozat aláírásával vállalja, hogy partneri együttmûködést valósít meg az
intézményi pályázatok alapján az AJKSzP mûködtetésére jogosult szakiskolákkal vagy szakiskolai intézményegységet
is mûködtetõ középfokú intézményekkel.
(2) Az az igénylõ, aki az AJKSzP-ben részt vevõ intézményt tart fenn, köteles az AJKSzP-ben részt vevõ intézmény alapító
okiratában, valamint az AJKSzP-ben részt vevõ intézmény helyi pedagógiai programjában az AJKSzP-t mint a
halmozottan hátrányos helyzetû tanulók esélyegyenlõségét szolgáló tevékenységet szerepeltetni.
(3) A kollégiumi-szakiskolai programtámogatásra való jogosultság feltétele
a) az OFI-val a 2010/2011. tanév vonatkozásában kötött szerzõdésben foglaltaknak való megfelelés, ideértve a forrás
felhasználásáról készített szakmai és pénzügyi beszámoló, valamint a vállalt feladatok megvalósulásáról készített
független monitori jelentés elfogadását, és
b) az igénylõ arra vonatkozó vállalása, hogy az általa fenntartott, az AJKSzP-ba a 2007–2008. és a 2008–2009.
tanévben bekapcsolódott kollégium a 2011–2012. tanév során két alkalommal az AJKSzP-ben résztvevõ
intézményben jó eredménnyel alkalmazott pedagógiai gyakorlatok átadása céljából munkakonferenciát szervez,
amelynek keretében hospitálási lehetõséget biztosít a régió érdeklõdõ kollégiumai számára.
(4) A kollégiumi-szakiskolai programtámogatás
a) az igénylõ által fenntartott szakiskolára tekintettel legfeljebb 315 000 Ft/fõ/év a 2011–2012. tanévre idõarányosan
4 hónapra, a 2011. szeptember 1. és 2011. december 31. közötti idõszakra,
b) az igénylõ által fenntartott kollégiumra tekintettel legfeljebb 500 000 Ft/fõ/év a 2011/2012. tanévre.
(5) A (4) bekezdés b) pontja alapján egy évfolyamon maximálisan 25 fõ után vehetõ igénybe kollégiumi-szakiskolai
programtámogatás.
(6) A kollégiumi-szakiskolai programtámogatás a 46/2001. (XII. 22.) OM rendelet 6. számú mellékletében meghatározott
tevékenységekre, emberi erõforrásokkal kapcsolatos költségekre, a célcsoport számára biztosított programokra és
támogatásokra, eszközbeszerzésre, kiegészítõ szakmai szolgáltatás nyújtására fordítható. A 46/2001. (XII. 22.) OM
rendelet 6. számú mellékletében meghatározott kiemelt tevékenységeket a szakiskola és a kollégium egyaránt köteles
megvalósítani.
12. § (1) A kollégiumi-szakiskolai programtámogatás igénylése érdekében az igénylési dokumentációt
a) az önkormányzati fenntartó az adatlapok Kincstár által üzemeltetett elektronikus rendszeren keresztül kitöltött és
kinyomtatott példányát, egy eredeti példányban az Igazgatósághoz,
b) a közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartója és a központi költségvetési szervként mûködõ
felsõoktatási intézmény az adatlapok OFI honlapjáról kinyomtatott két eredeti példányát az OFI részére
küldi meg postai úton 2011. június 15-éig.
(2) A kollégiumi-szakiskolai programtámogatási igényhez mellékelni kell
a) az 1. mellékletet, a 8. mellékletet és a 9. mellékletet,
11782 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2011. évi 52. szám
b) a szakiskolák által elkészítendõ, az érintett kollégium ellenjegyzésével készült, a 2010–2011. tanévrõl szóló
szöveges elemzést,
c) a 14. §-ban foglaltak szerinti 10. mellékletet.
(3) Az Igazgatóság az önkormányzati fenntartó által benyújtott támogatási igényeket megvizsgálja és – szükség esetén –
öt napos határidõvel hiánypótlásra hívja fel az önkormányzati fenntartót. Az Igazgatóság az adatlapokat a hiánypótlást
követõen 2011. július 8-áig egy eredeti példányban megküldi az OFI részére. A hiánypótlások elbírálásáról és a nem
továbbított igénylésekrõl az Igazgatóság 2011. július 8-ig értesíti az önkormányzati fenntartót.
(4) Az OFI a közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartója, valamint a központi költségvetési szervként
mûködõ felsõoktatási intézmény által benyújtott adatlapokat megvizsgálja és – szükség esetén – öt napos határidõvel
hiánypótlásra hívja fel a közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartóját, valamint a központi
költségvetési szervként mûködõ felsõoktatási intézményt.
13. § (1) A 11. § alapján benyújtott igények támogatásáról 5 fõs döntés-elõkészítõ bizottság tesz javaslatot a miniszternek
2011. július 29-éig. A bizottságba a miniszter két fõt az OFI, a Kollégiumi Szakmai és Érdekvédelmi Szövetség, az Arany
János Tehetséggondozó Program Intézményeinek Egyesülete egy-egy fõt delegál. A döntés-elõkészítõ bizottság
ügyrendjét e rendelet keretei között maga állapítja meg.
(2) A miniszter a 11. §-ban meghatározott feltételeknek megfelelõ támogatási igények alapul vételével a
kollégiumi-szakiskolai programtámogatás mértékérõl a rendelkezésre álló forrásra tekintettel a 11. §
(4)–(5) bekezdésében meghatározott keretek között dönt. A miniszter döntését a minisztérium honlapján
2011. augusztus 19-éig közzéteszi. A miniszter döntését az OFI közli a fenntartókkal.
(3) A kollégiumi-szakiskolai programtámogatás utalványozásának feltétele, hogy a kollégiumi-szakiskolai
programtámogatást elnyert igénylõ és az általa fenntartott, az AJKSzP-ben részt vevõ intézmény az OFI-val legkésõbb
2011. szeptember 15-éig szerzõdést köt.
(4) A (3) bekezdés szerinti önkormányzati fenntartó megnevezését, KSH-azonosítóját és a kollégiumi-szakiskolai
programtámogatás összegét a miniszter 2011. szeptember 20-áig utalványozás céljából nyomtatott és elektronikus
formában megküldi a helyi önkormányzatokért felelõs miniszter részére. A kollégiumi-szakiskolai programtámogatást
a helyi önkormányzatokért felelõs miniszter utalványozása alapján a Kincstár a költségvetési törvény 1. melléklet
IX. fejezet 5. cím „Központosított elõirányzatok” alatti forrás terhére a 2011. év október havi nettó finanszírozás
keretében folyósítja.
4. Közös rendelkezések
14. § (1) A támogatási igényhez csatolni kell az igénylõ 10. melléklet szerinti nyilatkozatát arról, hogy rendelkezik a
közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 105. §-ában meghatározott közoktatási esélyegyenlõségi intézkedési
tervvel.
(2) Az (1) bekezdést önkormányzati társulás esetében azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a nyilatkozatot a helyi
önkormányzatok társulásairól és együttmûködésérõl szóló 1997. évi CXXXV. törvényben, valamint a települési
önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvényben az egyes társulási típusoknál
meghatározott döntéshozó szerv vagy személy adja ki.
(3) A közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartója és a központi költségvetési szervként mûködõ
felsõoktatási intézmény a közoktatási esélyegyenlõségi intézkedési terv hiányában arról nyilatkozik, hogy nevelési
programja vagy pedagógiai programja tartalmazza az esélyegyenlõséget szolgáló intézkedéseket.
15. § (1) A támogatás
a) a közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartója esetében a költségvetési törvény 1. melléklet
XX. fejezet 20. cím 2. alcím 3. jogcímcsoport Közoktatási célú humánszolgáltatás és kiegészítõ támogatás
elõirányzat terhére az 1. §-ban, az 5. §-ban és a 8. §-ban foglalt támogatások esetében 2011. szeptember 15-éig, a
4. §-ban foglalt támogatás esetében 2011. június 15-éig, a 11. §-ban foglalt támogatás esetében 2011. október
15-éig,
b) a központi költségvetési szervként mûködõ felsõoktatási intézmény esetében a költségvetési törvény 1. melléklet
XX. fejezet 20. cím 2. alcím 17. jogcímcsoport elõirányzat terhére év közben, legkésõbb november 30-áig
kerül folyósításra.
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2011. évi 52. szám 11783
(2) Ha az igénylõ az igénylési határidõt önhibáján kívül elmulasztotta, önkormányzati fenntartó az Igazgatósághoz,
a közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartója és a központi költségvetési szervként mûködõ
felsõoktatási intézmény az OFI részére igazolási kérelmet nyújthat be az elmulasztott határidõtõl számított öt napon
belül.
(3) Az igazolási kérelemrõl a (2) bekezdésben meghatározott szerv három napon belül dönt. Az igazolási kérelemmel
együtt az elmulasztott igénylést is pótolni kell. Az igazolási kérelem benyújtására nyitva álló határidõ jogvesztõ.
(4) A támogatást – az (5) bekezdésben meghatározott eltéréssel – 2011. december 31-éig lehet felhasználni.
(5) A támogatás 2011. december 31-éig kötelezettségvállalással terhelt maradványát 2012. június 30-áig lehet
felhasználni.
(6) A támogatásról
a) az önkormányzati fenntartó a 2011. évi költségvetésrõl szóló beszámolójában a központosított elõirányzatok
elszámolásait tartalmazó ûrlapon,
b) a közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartója a 2011. évi támogatásairól történõ elszámolása
keretében, a kötött felhasználású támogatások elszámolásait tartalmazó adatlapon,
c) a központi költségvetési szervként mûködõ felsõoktatási intézmény a 2011. évi költségvetésrõl szóló
beszámolójában a központosított elõirányzatok elszámolásait tartalmazó ûrlapon
számol el.
(7) A (6) bekezdés szerinti elszámolásban kimutatott adatok valódiságát az igénylõnél, illetve a fenntartása alá tartozó és a
támogatási igénnyel érintett intézményeknél analitikus nyilvántartással és szakmai dokumentációval kell
alátámasztani.
(8) A támogatások az elszámolásnál nem vonhatók össze.
16. § (1) Ha a közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartója, illetve a központi költségvetési szervként mûködõ
felsõoktatási intézmény a támogatást vagy annak egy részét jogosulatlanul vette igénybe, azt nem megfelelõen
használta fel, vagy a támogatások igényléséhez valótlan adatot szolgáltatott, a támogatásról, vagy annak
meghatározott részérõl haladéktalanul köteles lemondani, és a támogatást vagy annak meghatározott részét
visszafizetni. A jogosulatlanul igénybe vett támogatást a közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény
fenntartója a székhelye szerint területileg illetékes Igazgatóságon keresztül a minisztérium költségvetési fejezete
részére, a központi költségvetési szervként mûködõ felsõoktatási intézmény közvetlenül a minisztérium költségvetési
fejezete részére fizeti vissza.
(2) A közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartója, valamint a központi költségvetési szervként mûködõ
felsõoktatási intézmény visszafizetési kötelezettsége esetében a támogatást kamatokkal terhelten kell visszafizetnie.
A kamat mértéke a támogatás jogosulatlan igénybevételét jogerõsen megállapító döntés napját magában foglaló
naptári félévet megelõzõ utolsó napon érvényes jegybanki alapkamat kétszerese.
(3) Ha a közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartója, valamint a központi költségvetési szervként
mûködõ felsõoktatási intézmény visszafizetési kötelezettségének határidõben nem tesz eleget, a visszafizetési
kötelezettség teljesítésének napjáig további késedelmi kamatot kell fizetnie.
(4) Ha a visszafizetendõ támogatás kamattal számított együttes összege, a késedelmi kamat és a jogosulatlan
igénybevétel miatti kamat együttes összege az ezer forintot nem éri el, a közoktatási feladatot ellátó nem állami
intézmény fenntartójának, valamint a központi költségvetési szervként mûködõ felsõoktatási intézménynek nem kell
visszafizetnie.
17. § (1) Ha az igénylõ 2011. május 31-éig az általa fenntartott intézmény átszervezésével, fenntartói jogának átadásával,
megszüntetésével összefüggõ döntést hoz, az e rendeletben foglaltakat a (2)–(6) bekezdésben meghatározott
eltérésekkel kell alkalmazni.
(2) Az igénylõ által fenntartott intézmény jogutód nélküli megszüntetése esetében (ideértve a helyi önkormányzati
fenntartású intézmény fenntartói jogának közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartója részére
történõ átadását, illetve a közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartói jogának önkormányzati
fenntartó részére történõ átadását) a fenntartó az érintett intézmény vonatkozásában nem nyújthat be támogatási
igényt.
(3) Az igénylõ által fenntartott intézmény jogutódlással történõ megszûnése, illetve átszervezése, fenntartói jogának
átadása esetén a támogatás felhasználása a jogelõd és a jogutód fenntartó írásos megállapodása alapján történik,
ebben az esetben a támogatási igényhez a 11. mellékletet is csatolni kell. A megállapodás igénylõ által hitelesített
11784 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2011. évi 52. szám
másolatát az önkormányzati fenntartó az Igazgatósághoz és az OFI-hoz, a közoktatási feladatot ellátó nem állami
intézmény fenntartója és a központi költségvetési szervként mûködõ felsõoktatási intézmény az OFI-hoz köteles
benyújtani legkésõbb a fenntartói döntést követõ 15 napon belül.
(4) A kiegészítõ támogatás idõarányos része az intézmény megszûnéséig a jogelõd, azt követõen pedig – feltéve, hogy
a támogatás feltételeinek megfelel – a jogutódot illeti meg.
(5) A helyi önkormányzati fenntartású intézmény fenntartói jogának a közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény
fenntartója részére történõ átadása, illetve a közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartója vagy a
központi költségvetési szervként mûködõ felsõoktatási intézmény fenntartói jogának helyi önkormányzat részére
történõ átadása esetén a támogatás a jogelõd részére kerül folyósításra, aki a támogatás idõarányos, havonként
folyósított részleteit köteles továbbadni a jogutódnak.
(6) A támogatás felhasználásáról a (2) és (3) bekezdésben meghatározott esetben annak a fenntartónak kell elszámolnia,
aki a támogatást a megállapodás alapján ténylegesen felhasználja.
18. § (1) A pénzeszközök jogszerû felhasználását a Kincstár ellenõrzi. Az ellenõrzésekhez szükséges adatokat a Kincstár írásos
megkeresésére az OFI – a megkeresés az OFI-hoz történõ beérkezésétõl számított – 10 munkanapon belül köteles a
Kincstárnak átadni.
(2) A támogatás céljának szakmai megvalósulását és a pénzeszközök jogszerû felhasználását az OFI a helyszínen is
jogosult ellenõrizni 2012. december 31-éig. Az OFI a támogatás felhasználásával kapcsolatos adatszolgáltatást és a
helyszíni ellenõrzést – a Kincstár egyidejû értesítése mellett – írásban kezdeményezi.
(3) A támogatást elnyert igénylõtõl a támogatás folyósítását követõ három évig a támogatás céljának szakmai
megvalósulására vonatkozóan az OFI tájékoztatást kérhet és azt – elõzetes egyeztetés alapján – a helyszínen, illetve a
támogatott fenntartókkal kötött szerzõdés szerinti módon is jogosult ellenõrizni.
(4) A központi költségvetési szervként mûködõ felsõoktatási intézmények e rendelet szerinti pénzeszközök jogszerû
felhasználását a miniszter a helyszínen jogosult ellenõrizni.
19. § Ez a rendelet a kihirdetését követõ napon lép hatályba, és 2014. december 31-én hatályát veszti.
Dr. Réthelyi Miklós s. k.,
nemzeti erõforrás miniszter
Posted by Admin on 05/19 at 12:25 du.
(837)
Comments •
(0)
Trackbacks •
Permalink
Megjelent a NEFMI 24/2011(V.18.) rendelete
A nemzeti erõforrás miniszter 24/2011. (V. 18.) NEFMI rendelete
az egyes sajátos közoktatási feladatok támogatása igénylésének, döntési rendszerének,
folyósításának, elszámolásának és ellenõrzésének részletes szabályairól
A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetésérõl szóló 2010. évi CLXIX. törvény 5. melléklet 11. pont d) alpontjában kapott
felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezetõ államtitkár feladat- és hatáskörérõl szóló
212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § i) pontja szerinti feladatkörömben eljárva – az egyes miniszterek, valamint
a Miniszterelnökséget vezetõ államtitkár feladat- és hatáskörérõl szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 37. § p) pontjában
meghatározott feladatkörében eljáró belügyminiszter, valamint az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezetõ
államtitkár feladat- és hatáskörérõl szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § b) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró
nemzetgazdasági miniszter egyetértésével – a következõket rendelem el:
1. Sajátos nevelési igényû tanulók tankönyvtámogatása
1. § (1) A támogatást a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetésérõl szóló 2010. évi CLXIX. törvény (a továbbiakban:
költségvetési törvény) 13. § (1) bekezdése szerinti központi költségvetési szervként mûködõ felsõoktatási
intézmények (a továbbiakban: központi költségvetési szervként mûködõ felsõoktatási intézmény), a 35. §
(1) bekezdésében meghatározott fenntartók (a továbbiakban: önkormányzati fenntartó), valamint a 42. §
(1) bekezdésének a) pontjában meghatározott közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmények fenntartói
(a továbbiakban: közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartója) igényelhetik (a továbbiakban együtt:
fenntartók).
11738 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2011. évi 52. szám
(2) A fenntartók a fenntartásukban lévõ – a szakiskolák kivételével – nevelési-oktatási intézmények 1–13. évfolyamain,
szakiskolák esetében a 9–10. évfolyamain és a szakképzési évfolyamokon a nappali rendszerû iskolai oktatásban részt
vevõ, a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (a továbbiakban: Közokt. tv.) 121. § (1) bekezdés 29. pont a) vagy
b) alpontja szerinti sajátos nevelési igényû tanulók 2011. október 1-jei közoktatási statisztikai létszáma alapján
igényelhetik.
(3) A támogatás felhasználható a Közokt. tv. 121. § (1) bekezdés 29. pont a) vagy b) alpont szerinti sajátos nevelési igényû
tanulók kis példányszámú tankönyveinek beszerzésére és differenciált tankönyvvásárlás támogatására, így különösen
a vak tanulók kispéldányszámú, pontírásos és hangos tankönyvei, digitalizált tananyagai a tankönyvvé nyilvánítás,
a tankönyvtámogatás, valamint az iskolai tankönyvellátás rendjérõl szóló 23/2004. (VIII. 27.) OM rendelet
(a továbbiakban: OM rendelet) 22. § (13) bekezdése szerint történõ beszerzésének támogatására.
(4) A támogatás igénylésének alapja a tankönyvrendelésben szereplõ végösszegnek a költségvetési törvény 3. melléklet
17. pont b) alpont „Tanulók ingyenes tankönyvellátásának támogatása” cím alatti normatív hozzájárulások fajlagos
összegével csökkentett különbözete.
2. § (1) A támogatási igényt az 1., 2. és 3. melléklet szerinti adatlap kitöltésével 2011. július 1-jéig kell benyújtani. A vak és
gyengénlátó tanulók tankönyveihez támogatást a fenntartók, valamint az OM rendelet 22. § (13) bekezdésében
meghatározott Vakok Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményének fenntartója a vak és gyengénlátó
tanulók részére az 1. § (2)–(3) bekezdésben meghatározott feltételek szerint igényelhetik.
(2) A Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) területileg illetékes szerve (a továbbiakban: Igazgatóság)
a támogatási igények egy példányát 2011. július 29-ig megküldi a Wekerle Sándor Alapkezelõnek (a továbbiakban:
Alapkezelõ).
(3) Az Alapkezelõ a feldolgozott igénybejelentések alapján elkészített összesítõ jelentését 2011. szeptember 5-ig
önkormányzati fenntartó, közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartója, valamint központi
költségvetési szervként mûködõ felsõoktatási intézmény szerinti bontásban, megyénként külön-külön összesítve,
nyomtatott és elektronikus formában megküldi az oktatásért felelõs miniszter (a továbbiakban: miniszter) részére.
A közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartója támogatási igényének a Kincstár általi teljesítéséhez
az egyenkénti finanszírozási adatokat az e bekezdésben foglalt idõpontban az Alapkezelõ elektronikus formában
megküldi a miniszter részére.
(4) A miniszter az (1) és (2) bekezdésben meghatározott feltételeknek megfelelõ fenntartók által benyújtott támogatási
igények alapul vételével, az összesített igények alapján a rendelkezésre álló forrás terhére és erejéig dönt a támogatás
fenntartónkénti, valamint intézményenkénti összegérõl. A miniszter döntését – az Alapkezelõ egyidejû értesítésével –
az általa vezetett minisztérium (a továbbiakban: NEFMI) honlapján 2011. október 8-ig közzéteszi. A miniszter döntését
az Alapkezelõ közli a fenntartókkal.
(5) A miniszter a támogatott önkormányzati fenntartó utaláshoz szükséges adatait – KSH azonosítóját, (településtípus
nélküli) megnevezését és a támogatás összegét – 2011. október 20-ig elektronikus úton a helyi önkormányzatok,
többcélú kistérségi társulások mutatószám-felismerési rendszerében (ebr42 rendszer) és papír alapon közli a helyi
önkormányzatokért felelõs miniszterrel. A támogatást az önkormányzati fenntartó esetében a helyi
önkormányzatokért felelõs miniszter utalványozása alapján a Kincstár a 2011. november havi nettó finanszírozás
keretében folyósítja.
(6) A támogatást a közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartója esetében a miniszter utalványozása
alapján a Kincstár 2011. november 15-ig folyósítja.
2. Szakiskolai felzárkóztató oktatás támogatása
3. § (1) A támogatást a fenntartók a fenntartásukban lévõ szakiskolákban a 2010/2011. tanév január 1-jétõl augusztus 31-ig,
valamint a 2011/2012. tanév szeptember 1-jétõl december 31-ig tartó naptári hónapjaiban a felzárkóztató oktatásban
részt vevõ tanulók létszáma alapján igényelhetik.
(2) A támogatás kizárólag szakiskolában, a kerettanterv alapján elkészített helyi tanterv szerint szervezett felzárkóztató
oktatásban részt vevõ tanulók után igényelhetõ a szakképzésbe történõ bekapcsolódáshoz szükséges elméleti és
gyakorlati tudáselemek (kompetenciák), a tanulói képességek fejlesztését szolgáló eszközök beszerzésére, valamint
mûködési jellegû kiadások (személyi juttatások és munkaadókat terhelõ járulékok, dologi kiadások, egyéb mûködési
célú kiadások) fedezésére.
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2011. évi 52. szám 11739
(3) A (2) bekezdésben foglalt támogatás csak a nappali rendszerû iskolai oktatás munkarendje szerint oktatott tanulók
után igényelhetõ.
(4) A támogatás igénylésének alapja a 2010/2011. tanévre, valamint a 2011/2012. tanévre beíratkozott tanulók havi
létszámadatainak január 1-jétõl június 30-ig, valamint július 1-jétõl december 31-ig a félévi részletre vonatkoztatott
matematikai átlaga.
(5) A normatív támogatás összege 8000 Ft/hó/fõ. Az igénylõlapon a (4) bekezdés szerinti, valamint a félévi részlet alapjául
szolgáló havi létszámadatok matematikai átlagát kell feltüntetni. A tanulók átlaglétszám-számításánál törtszám
esetén a létszámot mindig (egy fõre) felfelé kerekítve kell figyelembe venni.
(6) A támogatási igényt az 1. melléklet szerinti adatlap, valamint a 2011. évi elsõ részlet tekintetében a 2010/2011. tanév
tárgyhónapjainak létszámadatai alapján a 4. melléklet szerinti adatlap kitöltésével 2011. május 23-ig, a második részlet
tekintetében a 2010/2011. tanév, valamint a 2011/2012. tanév tárgyhónapjainak létszámadatai alapján az 5. melléklet
szerinti adatlap kitöltésével 2011. október 5-ig kell benyújtani.
4. § (1) Az Igazgatóság az önkormányzati fenntartó által a 3. § szerint benyújtott támogatási igény egy példányát az elsõ
részlet tekintetében 2011. június 8-ig, a második részlet tekintetében 2011. november 1-jéig megküldi az
Alapkezelõnek.
(2) Az Alapkezelõ a feldolgozott igénybejelentések alapján elkészített összesítõ jelentését az elsõ részlet tekintetében
2011. július 1-jéig, a második részlet tekintetében 2011. november 15-ig az önkormányzati fenntartó, a közoktatási
feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartója szerinti bontásban, nyomtatott és elektronikus formában megküldi
a miniszter részére.
(3) A miniszter a 3. § (1)–(3) bekezdésben meghatározott feltételeknek megfelelõ fenntartók által benyújtott támogatási
igények alapul vételével, az összesített igények alapján a rendelkezésre álló forrás terhére és erejéig dönt a támogatás
fenntartónkénti összegérõl. Döntését – az Alapkezelõ egyidejû értesítésével – a NEFMI honlapján közzé kell tenni.
A miniszter döntését az Alapkezelõ közli a fenntartókkal.
(4) A miniszter a támogatásban részesült szakiskolákra és a támogatási összegekre vonatkozó fenntartónkénti és
intézményenkénti adatokat közli az államháztartásért felelõs miniszterrel.
(5) A miniszter a támogatott önkormányzati fenntartó utaláshoz szükséges adatait – a KSH azonosítóját, (településtípus
nélküli) megnevezését és a támogatás összegét – az elsõ részlet tekintetében 2011. július 20-ig, a második részlet
tekintetében 2011. november 20-ig – elektronikus úton a helyi önkormányzatok, többcélú kistérségi társulások
mutatószám-felismerési rendszerében (ebr42 rendszer) és papír alapon – közli a helyi önkormányzatokért felelõs
miniszterrel. A támogatást az önkormányzati fenntartó esetében a helyi önkormányzatokért felelõs miniszter
utalványozása alapján a Kincstár az elsõ részlet tekintetében 2011. augusztus havi, a második részlet tekintetében
2011. december havi nettó finanszírozás keretében folyósítja.
(6) A miniszter a támogatott közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartója esetében az intézmény
fenntartójának adatait és a támogatás elsõ részletét 2011. július 20-ig, a második részletét november 20-ig közli
utalványozás céljából a Kincstárral. A Kincstár a támogatás összegét a miniszter utalványozása alapján az elsõ részlet
tekintetében 2011. év augusztus 15-ig, a második részlet tekintetében 2011. december 15-ig folyósítja.
3. Szakközépiskola tizenegy–tizenkettedik évfolyamán az iskolai gyakorlati oktatás támogatása
5. § (1) A támogatást a fenntartók igényelhetik a 2010/2011. tanév január 1-jétõl június 30-ig, valamint a 2011/2012. tanév
szeptember 1-jétõl december 31-ig tartó naptári hónapjaiban, a szakközépiskolákban vagy szakközépiskolai
tevékenységet ellátó intézményegységben a tizenegy–tizenkettedik évfolyamon folyó, nappali oktatás munkarendje
szerint szervezett szakmai orientáció és szakmacsoportos gyakorlati oktatásban részt vevõ tanulók után.
(2) A támogatás elosztásának alapja az (1) bekezdésben meghatározott intézményben, intézményegységben
a szakközépiskola pedagógiai programjában meghatározott, a Közokt. tv. 29. § (1) bekezdése szerinti,
a tizenegy–tizenkettedik évfolyamon folyó nappali oktatás munkarendje szerint legfeljebb 12 fõs csoportban, legalább
heti négy órában szervezett szakmai orientáció és szakmacsoportos gyakorlati oktatásban részt vevõ, a 2010/2011.
tanévre, valamint a 2011/2012. tanévre beiratkozott tanulók 2011. február 15-ei, valamint 2011. szeptember 15-ei
tanulói jogviszonyban álló tanulók létszáma. Ahol a kilencedik évfolyamon nyelvi elõkészítõ oktatás vagy két tanítási
nyelvû oktatás folyik, ott a 6. mellékletben foglaltaknak megfelelõen a szakközépiskola tizenkettedik–tizenharmadik
évfolyamán tanulók gyakorlati oktatásához igényelhetõ a hozzájárulás, abban az esetben, ha a szakközépiskola
pedagógia programja az évfolyamok számozásánál erre kitér.
11740 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2011. évi 52. szám
(3) A támogatási igény kizárólag abban az esetben nyújtható be, ha a pedagógiai programban meghatározott
szakképzési évfolyamok száma az Országos Képzési Jegyzékrõl és az Országos Képzési Jegyzékbe történõ felvétel és
törlés eljárási rendjérõl szóló 1/2006. (II. 17.) OM rendeletben meghatározott Országos Képzési Jegyzékben elõírt
évfolyamoknál eggyel kevesebb, tehát a szakközépiskolák kilenc–tizenkettedik évfolyamain – a költségvetési törvény
3. mellékletének 16. a) pont aa) alpontjában rögzítetteket is figyelembe véve – végrehajtott szakmacsoportos
alapozás, szakmai orientáció és szakmacsoportos gyakorlati oktatás a szakmai képzés idejébe a szakképzésrõl szóló
1993. évi LXXVI. törvény 11. § (1) bekezdése alapján beszámításra kerül.
(4) A támogatási igényt az 1., a 7. és a 8. melléklet szerinti adatlap kitöltésével
a) az elsõ részlet tekintetében 2011. január 1-jétõl 2011. június 30-ig terjedõ idõszakra legkésõbb 2011. május 23-ig,
b) a második részlet tekintetében 2011. szeptember 1-jétõl 2011. december 31-ig terjedõ idõszakra legkésõbb 2011.
szeptember 20-ig kell benyújtani.
(5) A támogatási igényhez mellékelni kell mindkét részletet tekintve az intézményi nyilatkozatot arról, hogy
a kilenc–tizenkettedik, illetve ahol a kilencedik évfolyamon nyelvi elõkészítõ oktatás vagy két tanítási nyelvû oktatás
folyik, ott a kilencedik–tizenharmadik évfolyamokon végrehajtott szakmacsoportos alapozás, szakmai orientáció és
szakmacsoportos gyakorlati oktatás a szakmai képzés idejébe beszámításra kerül, és a pedagógiai programban
meghatározott szakképzési évfolyamok száma az Országos Képzési Jegyzékben elõírt évfolyamoknál eggyel kevesebb
lesz.
(6) A támogatás felhasználható:
a) a szakmai orientációhoz és szakmacsoportos gyakorlati oktatáshoz kapcsolódó mûködési jellegû kiadások
(személyi juttatások és munkaadókat terhelõ járulékok, dologi kiadások, egyéb mûködési célú kiadások)
fedezésére, valamint
b) olyan tevékenység finanszírozására, amely a gyakorlati tudáselemek (kompetenciák), a tanulói képességek
fejlesztését szolgálja, továbbá új vagy a korábbinál mûszaki, technikai szempontból korszerûbb tárgyi eszközök
létrehozására irányul, illetve a nyilvántartásukban már szereplõ tárgyi eszközök mûszaki, technikai
paramétereinek korszerûsítését valósítja meg (fejlesztés).
6. § (1) Az Igazgatóság az 5. § alapján benyújtott támogatási igényeket az elsõ részlet tekintetében 2011. június 8-ig,
a második részlet tekintetében 2011. október 15-ig továbbítja az Alapkezelõ részére.
(2) Az Alapkezelõ a benyújtott igények e rendeletben foglalt feltételeknek való megfelelését megvizsgálja, és
a feldolgozott igénybejelentések alapján elkészített összesítõ jelentését önkormányzati fenntartó, közoktatási
feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartója és központi költségvetési szervként mûködõ felsõoktatási
intézmény szerinti bontásban, összesítve, nyomtatott és elektronikus formában az elsõ részlet tekintetében 2011.
június 30-ig, a második részlet tekintetében 2011. november 3-ig megküldi a miniszter részére.
(3) A támogatás az e rendeletben foglalt feltételeknek megfelelt fenntartók között, a 2011. január 1-jétõl 2011. június
30-ig, valamint a 2011. szeptember 1-jétõl 2011. december 31-ig, a tizenegyedik–tizenkettedik évfolyamon szakmai
orientáció és szakmacsoportos gyakorlati oktatásban részt vevõ tanulók 2011. február 15-ei, valamint 2011.
szeptember 15-ei létszáma alapulvételével kerül elosztásra. Az egy tanulóra, egy hónapra jutó támogatás összege nem
haladhatja meg az 1000 forintot.
(4) A támogatásban részesülõ fenntartókat megilletõ támogatási összegrõl a miniszter az 5. § (4)–(5) bekezdésben,
meghatározott feltételeknek megfelelõ fenntartók által benyújtott támogatási igények alapul vételével, az összesített
igények alapján a rendelkezésre álló forrás terhére és erejéig dönt az elsõ részlet tekintetében 2011. július 15-ig,
a második részlet tekintetében 2011. november 15-ig. A miniszter döntését – az Alapkezelõ egyidejû értesítésével –
a NEFMI honlapján közzé kell tenni. A miniszter döntését az Alapkezelõ közli a fenntartókkal.
(5) A miniszter a támogatott önkormányzati fenntartó utaláshoz szükséges adatait – KSH azonosítóját, (településtípus
nélküli) megnevezését és a támogatás összegét – az elsõ részlet tekintetében 2011. július 20-ig, a második részlet
tekintetében 2011. november 30-ig – elektronikus úton a helyi önkormányzatok, többcélú kistérségi társulások
mutatószám-felismerési rendszerében (ebr42 rendszer) és papír alapon – közli a helyi önkormányzatokért felelõs
miniszterrel. A támogatást az önkormányzati fenntartó esetében a költségvetési törvény IX. fejezet 5. cím
Központosított elõirányzatok alatti forrás terhére a helyi önkormányzatokért felelõs miniszter utalványozása alapján
a Kincstár az elsõ részlet tekintetében a 2011. év augusztus havi, a második részlet tekintetében a 2011. év december
havi nettó finanszírozás keretében folyósítja.
(6) A miniszter a támogatott közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartója esetében az intézmény
fenntartójának adatait és a támogatás elsõ részletének összegét 2011. július 15-ig, a második részlet összegét
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2011. évi 52. szám 11741
december 12-ig utalványozás céljából közli a Kincstárral. A Kincstár a miniszter utalványozása alapján a támogatás elsõ
részletét 2011. július 29-ig, a második részletet 2011. december 15-ig folyósítja.
4. Nem magyar állampolgár tanköteles tanulók oktatásának támogatása
7. § (1) A támogatást a fenntartók a fenntartásukban levõ iskola azon tanulója után igényelhetik,
a) aki a Közokt. tv. 110. § (1) bekezdés a) pontjának hatálya alá tartozik, vagy aki a Közokt. tv. 110. § (1) bekezdés
c) pontjának hatálya alá tartozó humanitárius tartózkodási engedéllyel rendelkezik,
b) aki a Közokt. tv. 110. § (1) bekezdés b) pontjának hatálya alá tartozó, vagy az (1) bekezdés a) pontjában nem
hivatkozott, a Közokt. tv. 110. § (1) bekezdés c) pontjának hatálya alá tartozó nem magyar ajkú állampolgár,
amennyiben a tanuló közoktatási intézményrendszerbe való belépésétõl számított idõtartama nem éri el az
egy évet, és a közoktatási intézmény vagy a tanuló által látogatott osztály tanítási nyelve magyar, feltéve, hogy
a tanuló oktatását, nevelését központi pedagógiai program adaptálásával szervezik meg.
(2) Az (1) bekezdésben foglalt támogatás csak a nappali oktatás munkarendje szerint szervezett oktatásban részt vevõ
tanulók után igényelhetõ.
(3) A fenntartóknak nyújtható támogatás mértéke az (1) bekezdés a) pontjában felsorolt tanulók esetében nem
haladhatja meg a 140 000 Ft/fõ/év összeget. A 2011/2012. tanév egy tanítási félévére vonatkozó 50%-os támogatási
összegre való jogosultságot nem érinti, ha a tanuló az adott tanítási félév lezárulta elõtt elköltözik az iskola
településérõl, vagy elhagyja a Magyar Köztársaság területét és ezáltal tanulói jogviszonya az iskolával megszûnik.
A támogatásra való jogosultságot nem érinti, ha a tanuló egy településen belül, azonos fenntartó fenntartásában álló
másik intézménybe átíratkozik.
(4) Az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott tanuló esetében a támogatás mértéke nem haladhatja meg
a 70 000 Ft/fõ/év összeget.
(5) A fenntartók által elnyert támogatások felhasználhatók az iskolák (1) bekezdés a) pontjában meghatározott tanulói
esetében a 11. mellékletben meghatározott, iskolai, tanórán kívüli, heti rendszerességgel tartott magyar nyelvi
felkészítõ programok költségeire, az azokkal összefüggõ emberi erõforrások költségeire, a célcsoport számára
biztosított kulturális különbségeket áthidaló iskolai, tanórán kívüli tevékenységekre, az oktatási-fejlesztési
folyamatban vagy az ahhoz való hozzáféréshez elengedhetetlen, a célcsoport számára biztosított eszközök
beszerzésére, az iskolai gyermekvédelmi felelõs vagy az ezzel a feladattal megbízott munkatárs tanulóval és a tanuló
családjával való rendszeres kapcsolattartásával összefüggõ emberi erõforrások költségeire, a mellékletben
meghatározott mértékben. Az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott tanulók esetében a támogatás
a 12. mellékletben meghatározott iskolai, tanórán kívüli, heti rendszerességgel tartott magyar nyelvi felkészítõ
programok költségeire, valamint az azzal összefüggõ emberi erõforrásokkal kapcsolatos költségekre fordítható.
8. § (1) A 7. § szerinti támogatási igényt az 1., 9., 11. és 12. melléklet szerinti adatlap kitöltésével 2011. október 6-ig kell
benyújtani.
(2) Az Igazgatóság az önkormányzati fenntartó által benyújtott támogatási igényeket 2011. október 27-ig egy
példányban megküldi az Alapkezelõ részére.
(3) Az Alapkezelõ a feldolgozott igénybejelentések alapján elkészített összesítõ jelentését az önkormányzati fenntartó,
a közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartója, valamint a központi költségvetési szervként mûködõ
felsõoktatási intézmény szerinti bontásban megyénként, továbbá intézmény-, célcsoporttípusok és tanulói létszám
szerint összesítve nyomtatott és elektronikus formában 2011. november 8-ig megküldi a miniszter részére.
A közoktatási feladatot ellátó nem állami intézményfenntartók igényeinek Kincstár általi teljesítéséhez
a fenntartónkénti finanszírozási adatokat az e bekezdésben foglalt idõpontban az Alapkezelõ elektronikus formában
megküldi a miniszter részére.
(4) A miniszter a 7. §-ban meghatározott feltételeknek megfelelõ fenntartók által benyújtott támogatási igények alapul
vételével, az összesített igények alapján a rendelkezésre álló forrás terhére és erejéig dönt a támogatások mértékérõl
és azt – az Alapkezelõ egyidejû értesítésével – a NEFMI honlapján 2011. november 21-ig közzéteszi. A miniszter
döntését az Alapkezelõ közli a fenntartókkal.
(5) A miniszter a támogatott önkormányzati fenntartó utaláshoz szükséges adatait – KSH azonosítóját, (településtípus
nélküli) megnevezését és a támogatás összegét – 2011. november 21-ig – elektronikus úton a helyi önkormányzatok,
többcélú kistérségi társulások mutatószám-felismerési rendszerében (ebr42 rendszer) és papír alapon – közli a helyi
önkormányzatokért felelõs miniszterrel. A támogatást az önkormányzati fenntartó esetében a helyi
11742 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2011. évi 52. szám
önkormányzatokért felelõs miniszter utalványozása alapján a Kincstár a 2011. december havi nettó finanszírozás
keretében folyósítja.
(6) A miniszter a támogatott közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartója esetében az
intézményfenntartó adatait és a támogatás összegét utalványozás céljából közli a Kincstárral. A Kincstár a támogatási
összeget a miniszter utalványozása alapján 2011. december 15-ig folyósítja.
(7) A támogatás felhasználásáról történõ elszámolás a mellékletben közzétett összesítõ elszámoló lap és a támogatási cél
megvalósulásáról készített összefoglaló alapján történik, amelyeket a támogatott fenntartóknak 2012. június 30-ig kell
megküldeniük az Alapkezelõ részére. Az elszámolás alapját képezõ adatlapokat és dokumentumokat öt évig meg
kell õrizni.
5. Gyermekgyógyüdülõkben, egészségügyi intézményekben, rehabilitációs intézményekben
tartós gyógykezelés alatt álló tanulók oktatásának támogatása
9. § (1) A támogatást a fenntartók a gyermekgyógyüdülõkben, egészségügyi intézményekben, rehabilitációs
intézményekben fekvõbeteg-ellátás keretében szakellátásban, illetve rehabilitációs célú ellátásban részesülõ, alap- és
középfokú iskolai, a nappali oktatás munkarendje szerinti tanulók tankötelezettségének teljesítését szolgáló
– a Közokt. tv. 87. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott – közoktatási feladat ellátásának biztosításához
igényelhetik. A támogatás azok után a tanulók után igényelhetõ, akiknek fekvõbeteg-ellátás keretében végzett
egybefüggõ (folyamatos) gyógykezelése a huszonegy naptári napot meghaladja, és a gyógykezelés ideje alatt egyéni
(ágy melletti) foglalkozás esetén legalább heti nyolc, csoportos foglalkozás esetén legalább heti tizenöt tanóra
idõtartamában biztosított az ismeretek szinten tartását, az iskolai hiányzásból eredõ hátrányok csökkentését szolgáló
pedagógiai foglalkoztatás, és akikre tekintettel az intézmény rendelkezik a szülõ írásos hozzájárulásával a pedagógiai
foglalkoztatáshoz kapcsolódó adatok kezelésére. A támogatás tekintetében a gyógykezelés folyamatosnak minõsül
akkor is, ha annak idõtartama alatt hétvégenként a tanuló a gyermekgyógyüdülõbõl, az egészségügyi intézménybõl,
a rehabilitációs intézménybõl otthonába távozhat.
(2) A támogatás mértéke – tanulónként nem haladhatja meg:
a) a 25 000 Ft/fõ/év összeget, ha a folyamatos gyógykezelés idõtartama legalább huszonkét, de legfeljebb
negyvenegy naptári nap,
b) az 50 000 Ft/fõ/év összeget, ha a folyamatos gyógykezelés idõtartama legalább negyvenkettõ, de legfeljebb
nyolcvankilenc naptári nap,
c) a 100 000 Ft/fõ/év összeget, ha a folyamatos gyógykezelés idõtartama kilencven vagy annál több naptári nap.
(3) A támogatás a feladat ellátásához kapcsolódó személyi és dologi költségekre használható fel.
(4) Az igénylés az egészségügyi intézmény tapasztalataira épülõ – a 2011. szeptember 1-jétõl 2011. december 31-ig
terjedõ idõszakra történõ – tervezés alapján történik.
(5) A támogatási igényt az 1. melléklet és 13. melléklet szerinti adatlap kitöltésével 2011. május 23-ig kell benyújtani.
(6) Az Igazgatóság az önkormányzati fenntartó által benyújtott támogatási igényt 2011. június 15-ig egy példányban
megküldi az Alapkezelõnek.
(7) Az Alapkezelõ a feldolgozott igénybejelentések alapján elkészített összesítõ jelentését 2011. július 1-ig az
önkormányzati fenntartó, a közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartója, valamint a központi
költségvetési szervként mûködõ felsõoktatási intézmény szerinti bontásban, megyénként külön-külön összesítve,
nyomtatott és elektronikus formában megküldi a miniszter részére. A közoktatási feladatot ellátó nem állami
intézmény fenntartója igényeinek Kincstár általi teljesítéséhez, az egyenkénti finanszírozási adatokat az Alapkezelõ
elektronikus formában megküldi a miniszter részére.
10. § (1) A miniszter a 9. § (1)–(4) bekezdésekben meghatározott feltételeknek megfelelõ fenntartók által benyújtott
támogatási igények alapul vételével, az összesített igények alapján a rendelkezésre álló forrás terhére és erejéig 2011.
augusztus 5-ig dönt a támogatások mértékérõl, és azt – az Alapkezelõ egyidejû értesítésével – a NEFMI honlapján
közzéteszi. A miniszter döntését az Alapkezelõ közli a fenntartókkal.
(2) A miniszter a támogatott önkormányzati fenntartó utaláshoz szükséges adatait – KSH azonosítóját, (településtípus
nélküli) megnevezését és a támogatás összegét – 2011. augusztus 19-ig – elektronikus úton a helyi önkormányzatok,
többcélú kistérségi társulások mutatószám-felismerési rendszerében (ebr42 rendszer) és papír alapon – közli a helyi
önkormányzatokért felelõs miniszterrel. A támogatást az önkormányzati fenntartó esetében a helyi
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2011. évi 52. szám 11743
önkormányzatokért felelõs miniszter utalványozása alapján a Kincstár a 2011. szeptember havi nettó finanszírozás
keretében folyósítja.
(3) A miniszter a támogatott közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartója esetében az
intézményfenntartó adatait és a támogatás összegét utalványozás céljából közli a Kincstárral. A Kincstár a támogatási
összeget a miniszter utalványozása alapján 2011. szeptember 15-ig folyósítja.
(4) A támogatás elszámolása a 14. melléklet szerinti egyéni tanulói adatlapok adatai alapján elkészített,
a 15. mellékletként közzétett, az egészségügyi szolgáltatást nyújtó intézményenkénti összesítõ elszámoló lap alapján
történik.
(5) A 15. melléklet szerinti összesítõ elszámoló lapot a támogatott fenntartók 2012. március 31-ig megküldik az
Alapkezelõ részére. Az összesítõ elszámolás alapját képezõ tanulói adatlapokat öt évig meg kell õrizni.
6. Iskolapszichológusi hálózat fejlesztésének támogatása
11. § (1) A támogatást az iskolapszichológusi szolgáltatás megkezdésére, fejlesztésére a többcélú kistérségi társulások, mint
feladatot ellátók vehetik igénybe a 2011. költségvetési évben idõarányosan 4 hónapra. A többcélú kistérségi társulás
az iskolapszichológusi szolgáltatás feladatát elláthatja az általa fenntartott, a nevelési tanácsadást is ellátó
intézményben, vagy – megállapodás alapján – helyi önkormányzat vagy önkormányzati társulás fenntartásában
mûködõ, a nevelési tanácsadást is ellátó intézmény vagy intézmények útján. Az iskolapszichológusi feladatok ellátása
biztosítható a nevelési tanácsadó intézményében, valamint ezen intézményben foglalkoztatott utazó szakember
biztosításával abban a közoktatási intézményben, ahol az ellátott tanuló jogviszonnyal rendelkezik.
(2) A támogatás mértéke többcélú kistérségi társulásonként nem haladhatja meg az 1 500 000 forintot, amely a feladat
ellátásához kapcsolódó, 2011. szeptemberétõl induló 1 fõ létszámfejlesztéssel összefüggõ személyi kiadásokra
használható fel.
(3) A támogatási igényt az 1. melléklet szerinti adatlap és a 16. melléklet I. pont kitöltésével 2011. május 26-ig kell
benyújtani.
(4) A támogatási igényhez mellékelni kell:
a) a 16. melléklet II. pontja szerint az iskolapszichológusi szolgáltatás jelenlegi és tervezett mutatóiról szóló
adatlapot,
b) a 17. melléklet I. pontja szerinti szándéknyilatkozatot,
c) az iskolapszichológusi szolgáltatást nyújtó intézmény – fenntartó által hitelesített – alapító okiratát.
12. § (1) Amennyiben a többcélú kistérségi társulás az iskolapszichológusi szolgáltatást saját intézményében biztosítja, abban
az esetben a támogatás feltétele a többcélú kistérségi társulási tanács (a továbbiakban: társulási tanács) által
meghozott határozat – a társulási tanács elnöke által – hitelesített másolatának csatolása, amely tartalmazza
a többcélú kistérségi társulás kötelezettségvállalását arra vonatkozóan, hogy a nevelési tanácsadás feladatai között
a többcélú kistérségi társulás tagjai az iskolapszichológusi feladatok ellátását is vállalták.
(2) Amennyiben a többcélú kistérségi társulás az iskolapszichológusi szolgáltatást a nevelési tanácsadást is ellátó
intézmény vagy intézmények útján helyi önkormányzattal vagy önkormányzati társulással kötött megállapodás
alapján látja el, abban az esetben a támogatás feltétele – az igényjogosultságot megalapozó tevékenységként – az
iskolapszichológusi feladatellátásra megkötött megállapodás társulási tanács elnöke által hitelesített másolatának
csatolása.
(3) Amennyiben a többcélú kistérségi társulás által fenntartott vagy megállapodás alapján – helyi önkormányzat vagy
önkormányzati társulás fenntartásában mûködõ – a nevelési tanácsadást is ellátó intézményben, az
iskolapszichológusi feladatellátásra csak 2011. szeptember 1-jétõl kezdõdõen kerül sor, abban az esetben a támogatás
feltétele a feladatellátásra jogosulttá váló intézmény alapító okiratának módosítására vonatkozó, a 17. melléklet
II. pontja szerinti fenntartói szándéknyilatkozat csatolása.
(4) Amennyiben a többcélú kistérségi társulás az iskolapszichológusi szolgáltatást megállapodás alapján biztosítja, abban
az esetben a támogatás feltétele az iskolapszichológusi feladatellátásra jogosult intézmény fenntartójának
a 17. melléklet III. pontja szerinti szándéknyilatkozat arról, hogy a többcélú kistérségi társulással kötött
megállapodásban foglaltak szerint 2011. szeptemberétõl teljesíti az egy fõ iskolapszichológusi létszámfejlesztést.
(5) Az Igazgatóság a 11. § (3)–(4) bekezdés és 12. § (1)–(4) bekezdés szerint hozzá benyújtott támogatási igényeket
egy példányban 2011. június 16-ig megküldi az Alapkezelõnek.
11744 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2011. évi 52. szám
(6) Az Alapkezelõ a feldolgozott igénybejelentések alapján elkészített összesítõ jelentését 2011. június 28-ig, többcélú
kistérségi társulások szerinti bontásban megyénként külön-külön összesítve, nyomtatott és elektronikus formában
megküldi a miniszter részére.
(7) A miniszter az összesített igények, valamint az (1)–(4) bekezdésekben meghatározott feltételeknek megfelelõ
többcélú kistérségi társulás által benyújtott támogatási igények alapul vételével, a rendelkezésre álló forrás terhére
és erejéig 2011. július 19-ig dönt a támogatások mértékérõl és azt – az Alapkezelõ egyidejû értesítésével – a NEFMI
honlapján közzéteszi. A miniszter döntését az Alapkezelõ közli a fenntartóval.
(8) A miniszter a támogatott többcélú kistérségi társulás utaláshoz szükséges adatait – KSH azonosítóját, (településtípus
nélküli) megnevezését és a támogatás összegét – 2011. július 25-ig elektronikus úton a helyi önkormányzatok,
többcélú kistérségi társulások mutatószám felismerési rendszerében (ebr42 rendszer) és papír alapon közli a helyi
önkormányzatokért felelõs miniszterrel. A támogatást a többcélú kistérségi társulások esetében a helyi
önkormányzatokért felelõs miniszter utalványozása alapján a Kincstár a 2011. augusztus havi nettó finanszírozás
keretében folyósítja.
(9) A támogatásban részesülõ többcélú kistérségi társulás a 18. melléklet szerinti adatlap kitöltésével az
iskolapszichológusi szolgáltatásról 2012. június 30-ig adatokat szolgáltat az Alapkezelõ részére. Az iskolapszichológusi
szolgáltatást alátámasztó adatlapokat öt évig meg kell õrizni.
13. § (1) Az a többcélú kistérségi társulás, amely a pedagógiai szakszolgálatok és a sajátos nevelési igényû tanulók támogatása
igénylésének, folyósításának, elszámolásának és ellenõrzésének rendjérõl szóló 15/2009. (IV. 2.) OKM rendelet
[a továbbiakban: 15/2009. (IV. 2.) OKM rendelet] 8. §-a, és az egyes sajátos közoktatási feladatok támogatása
igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának, elszámolásának és ellenõrzésének részletes szabályairól szóló
17/2010. (III. 30.) OKM rendelet [a továbbiakban: 17/2010. (III. 30.) OKM rendelet] 13. §-a alapján támogatásban
részesült, és a támogatásból 2009. szeptemberétõl, illetve 2010. szeptemberétõl biztosított iskolapszichológusi
szolgáltatást ellátja, további támogatást igényelhet az iskolapszichológusi tevékenységgel összefüggõ személyi
kiadások fedezetéhez.
(2) A 15/2009. (IV. 2.) OKM rendelet 8. §-a alapján elnyert támogatással megkezdett iskolapszichológusi szolgáltatás
személyi kiadásaival összefüggõ támogatás mértéke többcélú kistérségi társulásonként nem haladhatja az
1 000 000 forintot, illetve a 17/2010. (III. 30.) OKM rendelet 13. §-a alapján elnyert támogatással megkezdett
iskolapszichológusi szolgáltatás személyi kiadásaival összefüggõ támogatás mértéke többcélú kistérségi
társulásonként nem haladhatja az 1 000 000 forintot.
(3) A támogatási igényt az 1. melléklet és a 16. melléklet I. pontja szerinti adatlap kitöltésével 2011. május 26-ig kell
benyújtani.
(4) A támogatási igényhez mellékelni kell:
a) a 16. melléklet II. pontja szerint az iskolapszichológusi szolgáltatás jelenlegi és a tervezett mutatóiról szóló
adatlapot,
b) az iskolapszichológusi szolgáltatást nyújtó intézmény – fenntartó által hitelesített – alapító okiratát, amelynek
tartalmaznia kell az iskolapszichológusi szolgáltatásra való jogosultságot,
c) amennyiben a többcélú kistérségi társulás a 15/2009. (IV. 2.) OKM rendelet 8. §-a alapján elnyert támogatással
2009. szeptemberben létesített iskolapszichológusi álláshelyet továbbra is fenntartja, a 17/IV. és a 17/VI. melléklet
szerinti nyilatkozatokat,
d) amennyiben a többcélú kistérségi társulás a 17/2010. (III. 30.) OKM rendelet 13. §-a alapján elnyert támogatással
2010. szeptemberben létesített iskolapszichológusi álláshelyet továbbra is fenntartja, a 17/V. és a 17/VII. melléklet
szerinti nyilatkozatokat.
(5) Az Igazgatóság a (3)–(4) bekezdés szerint hozzá benyújtott támogatási igényeket egy példányban, valamint
a (6) bekezdésben meghatározott értesítõ levél egy hitelesített másolati példányát 2011. június 16-ig megküldi
az Alapkezelõnek.
(6) A támogatás igényléséhez az Alapkezelõ csatolja a 15/2009. (IV. 2.) OKM rendelet 8. §-a, illetve a 17/2010. (III. 30.) OKM
rendelet 13. §-a alapján elnyert támogatásról szóló, a jogelõdje – az Oktatási és Kulturális Minisztérium
Támogatáskezelõ Igazgatósága – által kiadmányozott értesítõ levél egy hitelesített másolati példányát.
14. § (1) Az Alapkezelõ a feldolgozott igénybejelentések alapján elkészített összesítõ jelentését 2011. június 28-ig többcélú
kistérségi társulások szerinti bontásban, megyénként külön-külön összesítve, nyomtatott és elektronikus formában
megküldi a miniszter részére.
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2011. évi 52. szám 11745
(2) A miniszter az összesített igények, valamint a 13. § (1)–(4) bekezdésekben meghatározott feltételeknek megfelelõ
fenntartó által benyújtott támogatási igények alapul vételével, a rendelkezésre álló forrás terhére és erejéig 2011.
július 19-ig dönt a támogatások mértékérõl, és azt – az Alapkezelõ egyidejû értesítésével – a NEFMI honlapján
közzéteszi. A miniszter döntését az Alapkezelõ közli a többcélú kistérségi társulással.
(3) A miniszter a támogatott többcélú kistérségi társulás utaláshoz szükséges adatait – KSH azonosítóját, (településtípus
nélküli) megnevezését és a támogatás összegét – 2011. július 25-ig – elektronikus úton a helyi önkormányzatok,
többcélú kistérségi társulások mutatószám-felismerési rendszerében (ebr42 rendszer) és papír alapon – közli a helyi
önkormányzatokért felelõs miniszterrel. A támogatást a többcélú kistérségi társulások esetében a helyi
önkormányzatokért felelõs miniszter utalványozása alapján a Kincstár a 2011. augusztus havi nettó finanszírozás
keretében folyósítja.
(4) A támogatásban részesülõ többcélú kistérségi társulás a 18. melléklet szerinti adatlap kitöltésével az
iskolapszichológusi szolgáltatásról 2012. június 30-ig adatokat szolgáltat az Alapkezelõ részére. Az iskolapszichológusi
szolgáltatást alátámasztó adatlapokat öt évig meg kell õrizni.
7. A beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdõ (BTM) gyermekek, tanulók óvodai
nevelésével, illetve iskolai nevelésével és oktatásával kapcsolatos feladatok ellátásának támogatása
15. § (1) A támogatást a fenntartók a fenntartásukban lévõ nevelési-oktatási intézményekben a beilleszkedési, tanulási,
magatartási nehézséggel küzdõ gyermekek, tanulók 2010/2011. tanévi nyitó, 2010. október 1-jei közoktatási
statisztika tényleges, valamint a 2011/2012. tanévi nyitó, 2011. október 1-jei várható, a (2) bekezdésben
meghatározott feltételeknek megfelelõ tanulók létszáma alapján igényelhetik.
(2) Az (1) bekezdésben foglalt támogatás a nevelési tanácsadó érvényes szakvéleménye alapján azon beilleszkedési,
tanulási, magatartási nehézséggel küzdõ óvodai nevelésben részesülõ gyermekek, és a nappali rendszerû iskolai
oktatás munkarendje szerint iskolai nevelésben, oktatásban részesülõ tanulók után igényelhetõ, akik után a fenntartók
az esélyegyenlõséget szolgáló intézkedések és az integrációs rendszerben részt vevõ intézményekben dolgozó
pedagógusok támogatásáról szóló 5/2011. (II. 15) KIM rendelet (a továbbiakban: KIM rendelet) alapján
a képesség-kibontakoztató, integrációs felkészítéshez, óvodai fejlesztõ program megvalósításához nem nyújtottak be
támogatási igényt.
(3) A támogatás kizárólag a nevelési tanácsadó szakvéleményében meghatározott fejlesztési célok megvalósításához
kapcsolódó, a képességek fejlesztését szolgáló eszközök beszerzésére, valamint a leszakadás megakadályozását
szolgáló, differenciált fejlesztést biztosító oktatásszervezési formák – pl. csoportbontás, egyéni vagy kiscsoportos
foglalkoztatás – személyi és dologi költségeire használható fel a 2011. január 1. és 2011. december 31. közötti
idõszakban.
(4) A támogatás a feladat ellátásához kapcsolódó személyi és dologi költségekre használható fel. A támogatás mértéke
az (1) bekezdés szerint számított igénylésre jogosító létszám alapján nem haladhatja meg a 14 000 forint/fõ összeget.
A támogatás alapja a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdõ gyermekek, tanulók 2010. október 1-jei
tényleges és a 2011. október 1-jei tényleges létszámának matematikai átlaga csökkentve a KIM rendelet alapján
benyújtott igényléssel érintett gyermek- és tanuló létszámmal.
(5) A támogatási igényt az 1. és a 19. melléklet szerinti adatlap kitöltésével 2011. május 27-ig kell benyújtani.
(6) Az Igazgatóság az önkormányzati fenntartó által benyújtott támogatási igényt 2011. július 20-ig egy példányban
megküldi az Alapkezelõnek.
16. § (1) Az Alapkezelõ a feldolgozott igénybejelentések alapján elkészített összesítõ jelentését 2011. augusztus 17-ig az
önkormányzati fenntartó, a közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartója, valamint a központi
költségvetési szervként mûködõ felsõoktatási intézmény szerinti bontásban, megyénként külön-külön összesítve,
nyomtatott és elektronikus formában megküldi a miniszter részére. A közoktatási feladatot ellátó nem állami
intézmény fenntartója igényeinek Kincstár általi teljesítéséhez, a fenntartónkénti, illetve intézményenkénti
finanszírozási adatokat az Alapkezelõ elektronikus formában megküldi a miniszter részére.
(2) A miniszter a 15. § (1)–(5) bekezdésében foglalt rendelkezéseknek való megfelelés figyelembevételével, valamint az
összesített igények alapján a rendelkezésre álló forrás terhére és erejéig dönt 2011. szeptember 15-ig a támogatások
mértékérõl és azt – az Alapkezelõ egyidejû értesítésével – a NEFMI honlapján közzéteszi. A miniszter döntését az
Alapkezelõ közli a fenntartókkal.
11746 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2011. évi 52. szám
(3) A miniszter a támogatott önkormányzati fenntartó utaláshoz szükséges adatait – KSH azonosítóját, (településtípus
nélküli) megnevezését és a támogatás összegét – 2011. szeptember 19-ig – elektronikus úton a helyi önkormányzatok,
többcélú kistérségi társulások mutatószám-felismerési rendszerében (ebr42 rendszer) és papír alapon – közli a helyi
önkormányzatokért felelõs miniszterrel. A támogatást az önkormányzati fenntartó esetében a helyi
önkormányzatokért felelõs miniszter utalványozása alapján a Kincstár a 2011. október havi nettó finanszírozás
keretében folyósítja.
(4) A miniszter a támogatott közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartója esetében az
intézményfenntartó adatait és a támogatás összegét utalványozás céljából közli a Kincstárral. A Kincstár a támogatási
összeget a miniszter utalványozása alapján folyósítja 2011. október 17-ig.
8. Az esélyegyenlõséget szolgáló intézkedések
17. § Az e rendeletben foglalt támogatások iránti igényhez csatolni kell a fenntartók 20. melléklet szerinti nyilatkozatát arról,
hogy rendelkezik a Közokt. tv. 105. §-ában meghatározott közoktatási esélyegyenlõségi intézkedési tervvel.
E rendelkezéseket önkormányzati társulások tekintetében azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a nyilatkozatot
a helyi önkormányzatok társulásairól és együttmûködésérõl szóló 1997. évi CXXXV. törvényben, valamint a települési
önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvényben az egyes társulási típusoknál
meghatározott döntéshozó szerv vagy személy adja ki. A közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény
fenntartója közoktatási esélyegyenlõségi intézkedési terv hiányában arról nyilatkozik, hogy nevelési programja vagy
pedagógiai programja tartalmazza az esélyegyenlõséget szolgáló intézkedéseket.
9. Közös rendelkezések
18. § (1) Az e rendeletben foglalt támogatási igényeket
a) az önkormányzati fenntartó az Igazgatósághoz a Kincstár által üzemeltetett elektronikus rendszeren keresztül,
továbbá két eredeti példányban postai úton,
b) a közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartója és a központi költségvetési szervként mûködõ
felsõoktatási intézmény az Alapkezelõ részére két eredeti példányban postai úton, valamint az Alapkezelõ
honlapján található, e célra kialakított elektronikus rendszeren keresztül
nyújthatja be.
(2) Határidõben benyújtottnak kell tekinteni azt a támogatási igényt, amelyet a beadási határidõ utolsó napján éjfélig
rögzítettek az informatikai rendszerben és az ilyen módon rögzített igényt legkésõbb másnap postára adták.
A kizárólag postai úton benyújtott adatlap érvénytelen.
(3) Amennyiben a fenntartók az igénylési határidõt önhibájukon kívül elmulasztották, igazolási kérelmet nyújthatnak be
az elmulasztott határidõtõl számított öt napon belül az (1) bekezdésben meghatározott szervhez, mely három napon
belül dönt az igazolási kérelemrõl. Az igazolási kérelemmel együtt az elmulasztott igénylést is pótolniuk kell. Az
igazolási kérelem benyújtására nyitva álló határidõ jogvesztõ.
(4) Az önkormányzati fenntartó esetén az Igazgatóság a közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartója és
a központi költségvetési szervként mûködõ felsõoktatási intézmények esetén az Alapkezelõ a határidõig benyújtott
igények szabályszerûségi felülvizsgálata során, szükség esetén nyolc napos határidõvel hiánypótlásra hívja fel
a támogatást igénylõt. Amennyiben az önkormányzati fenntartó felhívásnak nem tesz eleget, vagy nem megfelelõen
teljesíti azt, az Igazgatóság a támogatási igényt nem továbbítja, és errõl értesíti a támogatást igénylõt. Az Igazgatóság
a továbbításra nem került igénylések összesített listáját, a fenntartók megnevezésével és a továbbítás mellõzésének
indoklásával megküldi az Alapkezelõ részére.
19. § (1) A támogatásban részesített önkormányzati fenntartó egyösszegû finanszírozásához a fedezetet a költségvetési
törvény 1. melléklet IX. fejezet 5. cím „Központosított elõirányzatok” alatti forrás biztosítja.
(2) A támogatásban részesített közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartójának egyösszegû
finanszírozásához a fedezetet a költségvetési törvény 1. melléklet XX. fejezet, 20. cím, 2. alcím, 3. jogcímcsoport
Közoktatási célú humánszolgáltatás és kiegészítõ támogatás elõirányzata alatti forrás biztosítja.
(3) Az e rendeletben foglalt támogatásban részesült központi költségvetési szervként mûködõ felsõoktatási intézmény
támogatásáról a miniszter év közben, de legkésõbb november 30-ig elõirányzat módosítás útján gondoskodik
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2011. évi 52. szám 11747
a költségvetési törvény 1. melléklet XX. fejezet, 20. cím, 2. alcím, 17. jogcímcsoport Gyakorlóiskolák normatív
támogatása elõirányzat terhére.
(4) Amennyiben az e rendeletben foglalt feltételeknek megfelelõ fenntartók 2011. május 31-ig az intézmény fenntartói
jogának átadásával, átszervezésével, megszüntetésével összefüggõ döntést hoznak, akkor az e rendeletben
foglaltakat – a 3–6. §-ban meghatározott támogatási jogcímek kivételével – a következõ eltérésekkel kell alkalmazni.
Az intézmény jogutód nélküli megszüntetése esetében – ideértve a helyi önkormányzati fenntartású intézmény
fenntartói jogának közoktatási feladatot ellátó nem állami intézményfenntartó vagy központi költségvetési szerv
részére történõ átadását, illetve a közoktatási feladatot ellátó nem állami intézményfenntartói vagy központi
költségvetési szerv fenntartói jogának önkormányzati fenntartó részére történõ átadását – a fenntartók az érintett
intézmények vonatkozásában nem nyújthatnak be támogatási igényt. Az intézmény jogutóddal történõ megszûnése
vagy átszervezése, illetve – az intézmény jogutód nélküli megszûnésének nem minõsülõ – fenntartói jogának átadása
esetében a támogatási igényt a jogelõd intézmény fenntartója a jogutód intézmény fenntartójának egyetértésével
nyújthatja be, ebben az esetben az igényléshez a 21. mellékletet is csatolni kell. Amennyiben a jogutóddal történõ
megszûnésrõl, átszervezésérõl, fenntartói jog átadásról az igénylés benyújtásának határidejét követõen születik
döntés, úgy arról a jogelõd intézmény fenntartójának tájékoztatnia kell az Alapkezelõt. Az elnyert támogatást
a jogelõd, illetve jogutód intézmény fenntartója idõarányosan használhatja fel a támogatási célra, a támogatással
a jogutód intézmény fenntartójának kell elszámolnia.
(5) A 3–6. §-ban meghatározott támogatási jogcímek esetében a támogatási igényt az intézmény átszervezésére,
megszüntetésére és fenntartói jogának átadására tekintet nélkül a támogatási feltételeknek megfelelõ fenntartók
nyújthatják be. A támogatással a támogatásban részesült fenntartó számol el.
20. § (1) Az önkormányzati fenntartó a támogatás felhasználásáról a tárgyévben december 31-ei fordulónappal a mindenkori
zárszámadás keretében és rendje szerint köteles elszámolni. A támogatásnak a tárgyév december 31-éig
kötelezettségvállalással terhelt maradványát 2012. június 30-ig lehet felhasználni.
(2) A közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartója esetében a támogatások elszámolása a 2011. évi
normatív költségvetési hozzájárulás és támogatás elszámolása keretében történik. A támogatásnak a tárgyév
december 31-éig kötelezettségvállalással terhelt maradványát 2012. június 30-ig lehet felhasználni. Ha a közoktatási
feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartója a támogatást vagy annak egy részét jogosulatlanul vette igénybe,
azt nem megfelelõen használta fel, vagy a támogatások igényléséhez valótlan adatot szolgáltatott, akkor
a támogatásról, vagy annak meghatározott részérõl haladéktalanul köteles lemondani, és a lemondással egyidejûleg
a támogatást vagy annak meghatározott részét a területileg illetékes Igazgatóságon keresztül a NEFMI részére vissza
kell fizetnie.
(3) A közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartójának visszafizetési kötelezettsége esetében
a támogatást kamatokkal terhelten kell visszafizetnie. A kamat mértéke a támogatás jogosulatlan igénybevételét
jogerõsen megállapító döntés napját magába foglaló naptári félévet megelõzõ utolsó napon érvényes jegybanki
alapkamat kétszerese. Ha a közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartója visszafizetési
kötelezettségének határidõben nem tesz eleget, a visszafizetési kötelezettség teljesítésének napjáig további
késedelmi kamatot kell fizetnie.
(4) A központi költségvetési szervként mûködõ felsõoktatási intézmény e rendelet szerinti pénzeszközök jogszerû
felhasználását a miniszter a helyszínen jogosult ellenõrizni. A támogatásnak a tárgyév december 31-éig
kötelezettségvállalással terhelt maradványát 2012. június 30-ig lehet felhasználni. Ha a központi költségvetési
szervként mûködõ felsõoktatási intézmény a támogatást vagy annak egy részét jogosulatlanul vette igénybe, azt nem
a megjelölt feladatra használta fel vagy a támogatások igényléséhez valótlan adatot szolgáltatott, akkor
a támogatásról haladéktalanul köteles lemondani és a támogatást közvetlenül a NEFMI részére vissza kell fizetnie.
(5) A központi költségvetési szervként mûködõ felsõoktatási intézmény visszafizetési kötelezettsége esetében
a támogatást kamatokkal terhelten kell visszafizetnie. A kamat mértéke a támogatás jogosulatlan igénybevételét
jogerõsen megállapító döntés napját magában foglaló naptári félévet megelõzõ utolsó napon érvényes jegybanki
alapkamat kétszerese. Ha a központi költségvetési szervként mûködõ felsõoktatási intézmény visszafizetési
kötelezettségének határidõben nem tesz eleget, a visszafizetési kötelezettség teljesítésének napjáig további
késedelmi kamatot kell fizetnie.
(6) Ha a visszafizetendõ támogatás kamattal számított együttes összege, illetve a késedelmi kamat és a jogtalan
igénybevétel miatti kamat együttes összege az ezer forintot nem éri el, azt a közoktatási feladatot ellátó nem állami
11748 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2011. évi 52. szám
intézmény fenntartójának, valamint a központi költségvetési szervként mûködõ felsõoktatási intézménynek nem kell
visszafizetnie.
21. § (1) E rendelet szerinti pénzeszközök jogszerû felhasználását a Kincstár a helyszínen jogosult ellenõrizni. Az
ellenõrzésekhez szükséges adatokat a Kincstár írásos megkeresésére az Alapkezelõ köteles 10 munkanapon belül
átadni.
(2) A támogatás céljának szakmai megvalósulását és a pénzeszközök jogszerû felhasználását az Alapkezelõ a helyszínen is
jogosult ellenõrizni 2012. december 31-ig. Az Alapkezelõ – a Kincstár, illetve a 20. § (4) bekezdés esetében a miniszter –
egyidejû értesítése mellett az adatszolgáltatást és a helyszíni ellenõrzést írásban kezdeményezi. A monitoring
adatszolgáltatáshoz szükséges, az Alapkezelõ honlapján 2012. áprilisától megtalálható indikátor táblázatot
a támogatást elnyert fenntartóknak 2012. június 30-ig elektronikus formában kötelezõ kitölteniük, és papír alapú
formátumban megküldeniük. Az Alapkezelõ a monitoring eredményérõl írásban tájékoztatja a Kincstárt.
22. § Ez a rendelet a kihirdetését követõ napon lép hatályba, és 2016. december 31-én hatályát veszti.
Dr. Réthelyi Miklós s. k.,
nemzeti erõforrás miniszter
Posted by Admin on 05/19 at 12:23 du.
(1177)
Comments •
(0)
Trackbacks •
Permalink